Nagyvilág

Csak nők árulhassanak női bugyit

A fenti rendelkezés Szaud-Arábiában lépne életbe, ha elfogadják a kormány javaslatát, amely meglepően éppen hogy liberális.

Kapcsolódó cikkek

Szaúd-Arábia kormánya ismét megpróbálja végrehajtatni azt a törvényt, amely szerint csakis nők árulhatnak női fehérneműt, jóllehet a sivatagi királyság legfőbb vallási vezetői ellenzik a rendelkezést. Utóbbiak ugyanis nem néznék jó szemmel, hogy nők dolgozzanak olyan helyen – például bevásárlóközpontokban -, ahol férfiak és nők vegyesen is megfordulhatnak.

A fehérnemű-árusítás “nőneműsítését” célzó törvény még 2006-os keletű, ám hiába telt el már öt év, sohasem foganatosították, pedig ezt a szaúdi nők nagy része szívesen venné. Jó páran közülük még bojkottálták is azokat az üzleteket, ahol férfi eladókkal kellett bajlódniuk: így akarták rászorítani a tulajdonosokat, hogy csakis nőket alkalmazzanak eladónak. Mivel az üzletekben nincs próbafülke – elképzelhetetlen a konzervatív muzulmán királyságban, hogy egy nő boltban levetkőzzön -, a férfi eladók meg gyakran rossz “becsüsök”, sok nő nem tud magának megfelelő méretű alsóneműt vásárolni, legalábbis elsőre.

A munkaügyi minisztérium e hét csütörtökétől követeli meg a törvény megvalósítását, amelynek során több ezer férfi veszítheti el állását. A minisztérium közlése szerint 28 ezer nő jelentkezett fehérnemű-eladónak, zömmel bevándorló.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik