Nagyvilág

Ellopták autóját, miközben egy fuldoklót mentett

Jauza folyó (jauza folyó, )
Jauza folyó (jauza folyó, )

Hősiesen beugrott egy moszkvai folyóba egy üzletember, miután látta, hogy egy autó a vízbe zuhant. Miközben megmentette egy fiatal nő életét, autóját egy tolvaj vitte el.

A balesetet szenvedett Volvo a Jauza folyó mentén haladt, amikor a sofőr elvesztette az irányítást a jármű felett, amely felcsapódott a járdára, majd a korlátot áttörve belezuhant a vízbe – írta a RT. Az autó, amelyben a sofőrrel együtt ketten utaztak, süllyedni kezdett.

Az esete látta egy üzletember, aki Audi terepjárójából kipattanva gyorsan levetette ruháit, majd a vízbe vetette magát, hogy megmentse a fuldoklókat. A hősies férfinak sikerült a Volvo utasát, egy fiatal nőt kimentenie, de az autót vezető 27 éves férj az autóval együtt elsüllyedt és megfulladt.

Miközben a 37 éves üzletember azzal volt elfoglalva, hogy életeket mentsen, egy tolvaj ült be a magára hagyott Audiba, és gyorsan elhajtott a tulajdonosa szerint több mint húszmillió forintot érő járművel. A tolvaj nem csak az autót vitte magával. Abban voltak ugyanis az üzletmeber levett ruhái, valamint iratai és lakáskulcsa is. A férfinak végül a balesetnél összegyűlt emberek adtak ruhát, és a mentők vitték haza – írta a Gazeta.

A rendőröknek nem sikerült azonnal elfogniuk a tolvajt, és visszaszerezni az Audit. Az életet mentő férfi azzal vigasztalódhat, hogy az autó biztosítva volt. És persze azzal, hogy megmentette egy fuldokló életét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik