Nagyvilág

A szomszéd lovával bujálkodott

Lovak (lovak, ló, )
Lovak (lovak, ló, )

A 44 éves floridai férfit két éve már elítélték, miután nemi erőszakot követett el a szomszéd pajtában élő lovon. Most ugyanoda tért vissza, ugyanahoz a lóhoz. Biztonsági kamera rögzítette.

“A perverz visszatért” – ezzel hívta fel férjét Priscilla McDearmid, miután a biztonsági rendszeren keresztül látta, ahogy Patrick Louis Linn újra megjelent pajtájukban. A kamerákat a ló tulajdonosai szerelték fel pajtájukban még két éve, miután egy szexuális játékszerre bukkanva gyanakodni kezdtek, hogy az éj leple alatt valaki buja vágyait éli ki a lovukon.

Most ugyanaz az a biztonsági rendszer buktatta le férfit. A nő a helyi WTXL televíziónak nyilatkozva “hihetetlennek” nevezte, hogy a férfi képes volt két év elteltével visszatérni abba a pajtába, és ahhoz a lóhoz, amelyik egyszer már börtönbe jutatta.

A házaspár azonnal kihívta a rendőröket, akiknek egy kisebb kergetőzés után sikerült is letartóztatniuk a férfit, aki a helyi seriffhivatal közlése szerint “buja és kéjes dolgokat művelt” a pajtában, ahol a tulajdonosok síkosítót, és egy gyanúsan tiszta lovat találták. Linn előzetes letartóztatásba helyezték, 47 ezer dolláros óvadék ellenében szabadulhat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik