Nagyvilág

Gyilkos lehet a Red Bull

Red Bul lLogo (red bull, logo, )
Red Bul lLogo (red bull, logo, )

A népszerű energiaital állhat három kanadai fiatal halála mögött, a kanadai egészségügyi minisztérium szerint. A tárca ugyanakkor kiemelte: csak gyanú van, a konkrét bizonyítékok hiányoznak.

A jelentés szerint egy 18 éves és két 15 éves fiú azt követően halt meg, hogy Red Bullt ivott (az utóbbi kettő egyike emellett egy másik, Monster Energy márkájú energiaitalt is fogyasztott)  – írta a Toronto Sun. A kanadai egészségügyi illetékesek szerint a Red Bullnak a jelek szerint több káros mellékhatása van, mint a hasonló termékeknek.

35 kanadai esetében különböző energiaitaloknak tulajdonítják a rendszertelen szívverés és az amnézia kialakulását. Az egészségügyi károsodást 19 esetben – beleértve a 3 halálesetet is – a Red Bull fogyasztásával hozták összefüggésbe. A káros mellékhatásokat 15 esetben olyan fiataloknál figyelték meg, akik még nem töltötték be a 19. életévüket.

A kanadai egészségügyi tárca és az energiaital-gyártók illetékesei ugyanakkor egybehangzóan rámutattak arra, hogy a jelentés – fogyasztói, gyógyszerészi, orvosi és ápolónői véleményre alapozva – csupán a gyanút fogalmazza a káros mellékhatásokkal kapcsolatban. A dokumentum arra vonatkozó, konkrét orvosi bizonyítékokat, hogy ezeket a termék váltotta volna ki, nem tartalmaz.

Nemrégiben az Egyesült Államokban jelent meg olyan jelentés, amely szerint 13 haláleset állhat összefüggésben a szintén magas koffeintartalmú, 5-hour Energy márkájú ital fogyasztásával. Két szenátor, Dick Durbin és Richard Blumenthal ennek hatására kezdeményezte, hogy az amerikai élelmiszer- és gyógyszerügyi hivatal (FDA) szabja meg az energiaitalok engedélyezett koffeintartalmának felső határát.

A tudatmódosító szerekkel és a mentális egészséggel foglalkozó amerikai kormányhivatal (SAMHSA) szerint 2005 és 2009 között több mint a 11-szeresére, 1128-ról 13 114-re nőt azoknak a száma, akiknek energiaital-fogyasztás következtében sürgősségi ellátásra volt szükségük. Ezen páciensek mintegy fele olyan 18-25 év közötti fiatal volt, aki alkoholt is fogyasztott.

Több kanadai tartományban korlátozni szándékoznak az energiaitalok árusítását. Az országban tavaly szövetségi szinten korlátozták az ilyen italok koffeintartalmát, és előírták, hogy kötelező feltüntetni rajtuk, hogy nem javasolt őket alkohollal együtt fogyasztani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik