Belföld

Csaknem 10 százalékos növekedés az idén

A Cartographia Kft. nettó árbevétele a tervek szerint az idén eléri az 1,2 milliárd forintot szemben a tavaly realizált 1,1 milliárd forinttal, mondta Papp-Váry Árpád, a társaság ügyvezető igazgatója.

A cég bevételeinek legnagyobb része térképek és útikönyvek értékesítéséből származik. Az ügyvezető igazgató elmondta: az árbevétel növekedést elsősorban új termékeik, útikönyvek, térképek piacra kerülésétől várják.
A cég évente mintegy 20-25 új termékkel jelenik meg a magyar piacon. Az 520 millió forintos törzstőkéjű Cartographia számításai szerint 2001-ben az adózott eredmény eléri az éves árbevétel 5 százalékát. A kft. adózás előtti eredménye tavaly 43,4 millió forint volt, szemben az egy évvel korábbi 42,6 millió forinttal. A 2000. évi mérleg szerinti eredmény 36,8 millió forintot ért el. Az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint Magyarországon a térképek és a külföldi autós atlaszok piacán csaknem 100 százalékos részesedéssel rendelkezik a társaság. Az iskolai atlaszokén 90 százalékos, míg a budapesti, magyarországi várostérképekén 60 százalékos piaci részesedéssel bír. A társaság az őszi kiránduló szezon beköszöntével jelentette meg idén az Országos Kéktúra ezer kilométeres útvonalát végigkövető kétkötetes turistaatlasz első részét, ami Budapest-Hűvösvölgytől Hollóházáig ismerteti a látnivalókat, és a Budai-hegységtől a Zemplénig kilenc tájegységet mutat be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik