A brit királyi ház a kormány által a sanyarú gazdasági helyzet miatt meghirdetett általános kiadáscsökkentési tervet idő előtt teljesítette, sőt még többet is megtakarított, mint amennyit a pénzügyminiszter előírt, így mutatva jó példát.
Az udvar által hétfőn közzétett éves beszámoló szerint a monarchia működtetésére az áprilisban véget ért 2011–2012-es pénzügyi évben 32,3 millió fontot (12 milliárd forintot) fordítottak a költségvetésből. Ez ugyan 200 ezer fonttal több, mint egy évvel korábban, ám a három évvel ezelőtti kiadásokhoz képest – reálértéken számolva – 26 százalékos a megtakarítás.
Sir Alan Reid udvari kincstárnok az éves gazdálkodási beszámolóhoz fűzött kommentárjában felidézte, hogy George Osborne pénzügyminiszter kormányzati takarékossági programja a közkiadások összesen 25 százalékos lefaragását célozza, négy év alatt. Sir Alan szerint II. Erzsébet királynő „nagyon nagy gondot fordított arra”, hogy az udvar is ennek megfelelő mértékben vegye ki a részét a költségcsökkentésből, és „örömmel jelenthetjük, hogy e kiadáscsökkentést egy évvel a kijelölt időpont előtt teljesítettük”.
Az udvari kincstárnok közölte azt is, hogy a tervezettnél nagyobb megtakarítás lehetővé teszi 3,3 millió font átutalását a központi uralkodói ellátmány, a Sovereign Grant tartalékalapjába. A tartalékokra szükség is lesz, mivel a 86 esztendős II. Erzsébet királynő az idén ünnepli gyémántjubileumát, vagyis trónra lépésének 60. évfordulóját, ám az egész éven át tartó rendezvénysorozatra a Sovereign Grant központi ellátmányából – amely a jelenlegi pénzügyi évre 31 millió font – nem jut külön pénz.
A kincstárnoki beszámoló szerint a kiadási megtakarításokat az udvar főleg az alkalmazotti fizetések befagyasztásával, a bevételek növelésével és a királyi ingatlanok karbantartási beruházásainak halasztásával érte el.
A brit uralkodó mindazonáltal továbbra sem szűkölködik, bár alattvalói közül sokan vannak, akiknek vagyona mellett az övé szinte eltörpül. A The Sunday Times című vezető vasárnapi brit lap minden év tavaszán összeállítja listáját (Rich List) a leggazdagabb ezer brit becsült vagyonáról. Az április végén megjelent 2012-es összesítésben a királynő 310 millió fonttal szerepel; ez az ezres mezőnyben a 262. helyezéshez volt elég.
A Korona kezelésében lévő páratlan képzőművészeti gyűjtemény, a Royal Collection értékét a vagyonlista szerkesztői tízmilliárd fontra taksálják, azonban ezt továbbra sem számítják bele a királynő személyes vagyonába.