Nagyvilág

Az amerikai elnök nem blöfföl Iránnal

Nem blöff az iráni nukleáris létesítmények elleni amerikai támadás lehetősége – jelentette ki Barack Obama amerikai elnök.

Egy idő előtti támadás lehetővé tenné Irán számára, hogy az “áldozat” szerepét játssza el a nukleáris válságban, de ha Teherán nem hagy fel az atomfegyverhez jutás programjával, Amerika akcióba léphet – jelentette ki Barack Obama amerikai elnök a The Atlantic Monthly magazinnak adott, pénteken megjelent interjújában.

Az eddigi legkeményebb hangú nyilatkozatában, amely három nappal azelőtt jelent meg, hogy Obama a Fehér Házban fogadja Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, az amerikai elnök figyelmeztette Izraelt és Iránt: vegyék komolyan azt a figyelmeztetést, hogy az Egyesült Államok esetleg akcióba lép az iráni nukleáris létesítmények ellen.

“Úgy gondolom, az izraeli kormány elismeri, hogy az Egyesült Államok elnökeként nem blöffölök” – hangsúlyozta Obama. Hozzátette: a józan politika szellemében ugyanakkor nem fogja körbehirdetni, hogy mik az amerikai szándékok.

“Úgy gondolom, hogy mind az iráni, mind az izraeli kormány elismeri, hogy amikor az Egyesült Államok kijelenti: elfogadhatatlan, hogy Iránnak nukleáris fegyvere legyen, akkor komolyan gondoljuk, amit mondunk” – jelentette ki Obama.

Obama hétfőn fogadja Washingtonban Netanjahut, aki pénteken Kanadába érkezett. Az izraeli kormányfő a héten kijelentette, hogy az iráni nukleáris program a csúcstalálkozó középpontjában áll majd. Netanjahu jelezte, hogy kormánya minden opcióra készen áll Iránnal kapcsolatban, de Obama a pénteken megjelentetett interjújában figyelmeztetett az idő előtti fellépés lehetséges következményeire.

“Egy olyan időben, amikor nincs nagy rokonszenv Irán iránt és amikor az egyetlen valódi szövetségese (Szíria) a ring köteleinek feszül, akarunk-e olyan zavart, amelyben Irán áldozatnak tudná beállítani magát?” – tette fel a kérdést az amerikai elnök.

Obama rámutatott: az Egyesült Államokat akkor is fontos nemzetbiztonsági érdek fűzné ahhoz, hogy megakadályozza Irán nukleáris fegyverhez jutását, ha Izrael nem lenne az iráni harag különleges célpontja.

Barack Obama kitért arra a súlyos veszélyre is, amit az okozna, ha az iráni nukleáris fegyver terroristák kezébe kerülne, és figyelmeztetett a nukleáris fegyverkezési verseny veszélyére “a világ legkevésbé stabil régiójában”. Az amerikai elnök szerint az atomfegyver tovább bátorítaná Teheránt a terrortámadásokat végrehajtó csatlósai támogatására és védelmezésére, mert kevésbé tartana a megtorlástól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik