Nagyvilág

Megsajnálta áldozatát a tolvaj

Nem akarta elrontani a főiskolás lány jövőjét, ezért visszaadta a tőle ellopott diplomát, és mobiltelefont.

Az éppen egy munkainterjúra tartó lányt március közepén rabolta ki egy motoros a Kína délkeleti részén található Csangcsiang városban – jelentette a Global Times. A tolvaj egyszerűen kikapta a Liu vezetéknevű lány kezéből a táskáját, amelyben a pénztárcája és a mobiltelefonja mellett ott volt főiskolai diplomája, valamint több évfolyamtársa diplomája.

Liu hiába próbálta egy barátja telefonjáról hívni saját mobiltelefonját, és jelentette az esetet a rendőrségen. Nem sokkal később üzenet érkezett a lány ellopott mobiljáról a telefonra, amelyben a tolvaj közölte, hogy a diplomákat biztonságos helyen hagyta, ahol vissza tudják majd szerezni. A férfi azzal indokolta tettét, hogy nem akarta elrontani a lány jövőjét.

Pár üzenetváltással később a lány meg is találta táskáját, amelyben ott lapultak a diplomák. Ezután jött a ráadás. A tolvaj ugyanis egy újabb üzenetet küldött, amelyben elmondta: tudja milyen nehéz munkához jutnia a főiskolásoknak, és közölte, hogy a mobiltelefont is visszaadja, ami meg is történt – írta a Global Times.

A lány hálát adott amiatt, hogy egy „jószívű” tolvaj rabolta ki, és reményét fejezte ki, hogy a férfinek sikerül változtatni az életén, és talál egy becsületes állást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik