Nagyvilág

Metil-alkohol-mérgezés: már 26 halott

metilalkohol (metilalkohol)
metilalkohol (metilalkohol)

A hatósági vizsgálatok szerint a lakosság körében még legalább 15 ezer liter mérgezett alkohol található.

Huszonhatra emelkedett a metil-alkohol-mérgezés következtében elhunytak száma Csehországban. Bár az országban már majdnem két hete tilos a 20 százaléknál magasabb alkoholtartalmú italok forgalmazása, naponta újabb mérgezési eseteket jegyeznek fel.

A rendőrség hétfőn jelentette be, hogy az eddigi vizsgálatok nyomai a FROS ZPS céghez vezetnek. Miután a hatóságok neveket nem hoztak nyilvánosságra, a sajtóban először az jelent meg, hogy a cég alkalmazottai között kell keresni azt a két gyanúsítottat, aki ellen súlyos veszélyeztetés miatt büntetőeljárás indult. A közszolgálati televízió szerint két olyan személyről van szó, akik üzleti kapcsolatban álltak az ablakmosó folyadékot gyártó FROS ZPT céggel, s attól legálisan nagy mennyiségű metanolt szereztek be, amit aztán az alkoholba kevertek, amelyet különböző utakon forgalomba hoztak.

Az Opavában lefoglalt metanolt Macalíková szerint külföldön gyártották, de az országot nem nevezte meg.

Petr Necas miniszterelnök – miután tárgyalt a szeszgyártók és forgalmazók szövetségeinek képviselőivel – azt mondta, hogy a kormány a jövőben egyebek között megszigorítja a metanol behozatalát Csehországba, illetve az sem kizárt, hogy adót vet ki rá. A metanol Csehországban, ahol nem gyártják, hanem importálják, eddig adómentes volt, ami vonzotta a nyerészkedőket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik