Nagyvilág

Tilos látogatni a csernobili szellemvárost

Az ukrán hatóságok nem engedik, hogy a kitelepített lakosok az idén meglátogassák egykori lakóhelyeiket a kiürített Pripjaty városában.

A Csernobili Atomerőműtől 3 kilométerre fekvő Pripjatyból kiköltöztetett lakosok az idén nem tekinthetik meg egykori lakóhelyeiket. Az ukrán hatóságok a szigorítást a lakótelepi házak állagával magyarázzák. Az épületek ugyanis balesetveszélyesek, és bármikor összeomolhatnak.

 

Az 1970-ben alapított, 47,5 ezres lélekszámú város egykor elsősorban a Csernobili Atomerőműben dolgozó kiszolgáló személyzet és családtagjaik lakhelyéül szolgált. Teljes kiürítését 1986. április 27-én, az erőműben bekövetkezett robbanás után rendelték el. Évekkel később, a közvetlen veszélyhelyzet elmúltával a hatóságok megengedték, hogy az egykori lakosok évente egyszer, általában a baleset évfordulóján, meglátogassák egykori lakóhelyüket.

Az elmúlt években azonban a szellemvárosban több épület is összeroskadt a karbantartás hiánya miatt. A szakértők megállapították, hogy a lakótelepi házak zöme szintén életveszélyessé vált. A gyors állagromlásban nem kis szerepet játszottak a kihalt várost illegálisan látogató fosztogatók, akik a halálos sugárzási szintre fittyet hányva garázdálkodnak a lezárt zónában. Megtehetik, ugyanis az ukrán TSZN híradóműsor tudomása szerint csupán egy ócska szögesdrót-kerítés és két biztonsági őr hivatott a Pripjatyba vezető út felügyeletének ellátására.

Így az egykori lakosok az idén legfeljebb a szellemváros temetőjében nyugvó hozzátartozóik sírjait látogathatják meg, bár a háttérsugárzás ott is eléri az óránkénti 4000 mikroröntgent, szemben a 20-30-as egészségügyi határértékkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik