[FN, MTI] Minden eddigi rekordot túlszárnyalva, 12 százalék fölé erősödött a forint a bankközi devizapiacon. Már a kereskedés kezdetén is 9 ponttal erősebb volt a forint a keddi zárásnál, 11 órakor - a jegybanki fixing és a londoni piacok nyitásakor - pedig már 12,07 százalékon tartott. A kereskedők szerint a forgalom ugyan eddig nem volt jelentős, de a nap hátralévő részében nem tartják kizártnak a forint további erősödését. Az euró kereskedése 242,10/40 forinton indult, 11 órakor már csak 241,30/50 forinton váltották a közös valutát, csaknem egy forinttal olcsóbban a keddi zárásnál. A dollár kurzusa ekkor 285,30/60 forint volt, szintén csaknem egy forinttal gyengült a keddi záráshoz képest. Az MNB mára 274,51 forinton határozta meg az EUR/HUF középárfolyamot, a sáv két szélső értéke 233,33, illetve 315,69 forint volt.
Ajánlott videó
- 21:02 „Ilyenkor azt kívánod, bárcsak elnyelne a föld” – ki az a Tourette-aktivista, akit a királynő is kitüntetett, most meg miatta áll a bál a BAFTA körül?
- 20:27 „Tiki-takázgatunk a labdával, de szart se értek el vele!” – a győri kézisek edzője alaposan leteremtette győzelemre álló csapatát
- 20:05 VV Cristofel az apaságról: Akinek a kapcsolata rámegy a babatémára, ott nem is igazi szerelem
- 19:55 Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
- 19:50 Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom
- 19:11 Von der Leyen megkérte Zelenszkijt, hogy gyorsítsák a Barátság vezeték javítását
- 19:00 Ennyibe kerülnek itthon a Samsung legújabb Galaxy S26 okostelefonjai
- 19:00 Itt a Samsung új csúcsmobilja, aminél a legnagyobb fejlesztés, hogy megspórolhatunk vele egy pár ezer forintos képernyőfóliát
- 18:55 Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: Hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását!
- 18:47 Hivatalos: Kós Hubert kihagyja az országos bajnokságot
- 18:13 Babát vár Szabados Ági
- 18:07 Szíriai kurd vezető: Európában meg kellene ijedniük
- 18:05 A magyar kézilabdakapus csapatot vált a német ligán belül
- 17:59 Továbbra sincs előrelépés Agárdi Szilviáék leégett otthonával kapcsolatban: „Komolyan fontolóra vettük a költözés gondolatát”
- 17:57 Rácz András: Nem fenyeget ukrán támadás veszélye, a kormány hazudik
- 15:13 Betárazott az Orbán-kormány: csendben 1,2 milliárd dollárnyi kötvényt adtak el
- 13:30 A Nézőpontnál továbbra is a Fidesz vezet
- 13:29 A híres villantás is sokat segített, euróezrekért kelhet el Jutta Leerdam ruhája
- 15:20 Rossz jegyet kapott, kiugrott az ablakon egy diák Telcsen
- 09:08 Jámbor András arról posztolt, hogy kihallgatta a parlamentben a tiszás képviselő lejáratásának tervezését, nem sokkal később meg is jelent a cikk a fideszes médiában
- 19:50 Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom
- 12:10 Ajánlásgyűjtés: Katasztrofálisan állnak a kis pártok az NVI adatai szerint
- 12:32 Egy éve nyomoznak Tiborcz István cégének biznisze miatt, megszólalt a rendőrség a nyomozás állásáról
- 10:24 A talajvízfigyeléssel megbízott cég szerint „haváriaszerű” esemény történhetett a sóskúti Dongwhánál
- 10:52 Epstein-botrány: Bill Gates felelősséget vállalt, és elismerte, két orosz nővel volt viszonya
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
