Nagyvilág

Patkányszerű csoportokat hamvasztana Phenjan

A dél-koreai rendszer megsemmisítésével fenyegetőzött Észak-Korea a KCNA hivatalos északi hírügynökség hétfői jelentése szerint.

A hadsereg közölte: “Ránk jellemző, de általunk eddig nem használt, 3-4 percet igénybevevő különleges eszközökkel és módszerekkel hamuvá változtatjuk az összes patkányszerű csoportot és a provokáció bázisait”, azaz Ri Mjung Bak dél-koreai elnök konzervatív rendszerét és a dél-koreai médiacsoportokat. A közlemény egyebet nem tartalmazott.

Phenjan a közelmúltban Szöul szemére vetette, hogy szerinte kigúnyolta azokat az ünnepségeket, amelyeket Kim Ir Szen, a kommunista Észak-Korea megalapítója születésének századik évfordulóján rendeztek, és ezért újra “szent háborút” ígért déli szomszédjával szemben.

Egyes dél-koreai elemzők szerint a közlemény célja Dél-Korea nyugtalanítása, míg mások úgy vélték, hogy az északi rezsim terrorakciókra készül. Az azonban valószínűtlen, hogy Phenjan kiterjedt fegyveres támadást indítson Dél-Korea ellen, ahol 30 ezer amerikai katona állomásozik – mondta Kim Joung Szu, a szöuli Sogang Egyetem tanára.

Az Észak-Korea legutóbbi fenyegetését megelőző hetekben egyre éleződtek a félsziget két állama közti feszültségek, miután mindkét Korea új rakétákkal állt elő. A kiújult ellenségeskedés egyes félelmek szerint ahhoz vezethet, hogy Phenjan – 2006 és 2009 után ismét – kísérleti atomrobbantást hajt végre a közeljövőben. Szöuli hírszerzési információk szerint Észak-Korea egy atombomba elhelyezéséhez szükséges alagutat váj egy kísérleti terepén, és dél-koreai lapok szerint két héten belül robbantani fog.

A szöuli egyesítési minisztérium közölte, vizsgálják, hogy Phenjan közleménye milyen hátsó szándékkal született. A védelmi minisztérium szerint nem észleltek csapatmozgásokat Észak-Koreában.

Ezzel egy időben Taj Ping-kuo kínai államtanácsos phenjani látogatása során méltatta a két ország közötti tradicionális barátságot, és kifejezte Peking szándékát arra, hogy a kapcsolatokat a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal “új magasságokba” emeljék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik