Tudomány

Eszközt használ a krokodil

Nemcsak kiválóan álcázzák magukat, hanem gallyakat és botokat is használnak, hogy a madarakat magukhoz csalogassák.

Az amerikai tanulmány első alkalommal bizonyította, hogy a hüllők is képesek eszközt használni. Eddig úgy vélték, hogy csak a majmok és az intelligens madarak, például a varjak képesek erre. A krokodilok a dinoszauruszok korának utolsó fennmaradt ragadozói közé tartoznak, évmilliók óta alig változtak. Vlagyimir Dinyec, a knoxville-i Tennessee Tudományegyetem tudósa és kutatócsoportja egy éven át figyelt meg aligátorokat Louisianában két helyen, ahol több vízi madár fészkelőhelye található.

A megfigyelt aligátorok gallyakat gyűjtöttek, és a fejükön egyensúlyozták őket, míg a vízen lebegtek. A kutatók szerint ezzel csalogatták olyan közel a madarakat, hogy el tudják kapni őket. Ezt a „trükközést” egyébként csak a madarak szaporodási időszakában, márciustól júniusig lehetett megfigyelni, amíg a madarak fészkük építéséhez, javítgatásához folyamatosan keresgélik a megfelelő ágakat.

Dinyec hasonló viselkedésről számolt be az indiai mocsári krokodiloknál. Ezek a tóparti sekély vízben feküdtek, pofájukon kis botok vagy gallyak voltak, és órákon át tökéletesen mozdulatlanok maradtak. Ha testhelyzetük mégis változott volna, akkor vigyáztak, hogy a gallyak a helyükön maradjanak.

A hatalmas hüllők viselkedésében nem ez az egyetlen „furcsa” dolog. Nemrég természetes körülmények között is megfigyelték, amint a ragadozó békésen legelte egy fa gyümölcseit:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik