(MTI-Eco) Elvéreztek pénteken a részvények az amerikai tőzsdéken. Ennek két oka volt: egyrészt az Intel, a világ vezető félvezetőgyártója, amely pénteken bejelentette, hogy első negyedévi nyereségkilátásait 25 százalékkal lefelé módosította a tavalyi utolsó negyedévhez képest és mintegy 6 százalékos létszámcsökkentést hajt végre 2001 végéig. A másik ok a pénteken közzétett és a vártnál jóval erősebb februári amerikai foglalkoztatási adat. Ennek alapján a befektetők most úgy vélik, hogy az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC) legfeljebb 50 bázispontú kamatcsökkentésről dönt március 20-i ülésén és nem 75 bázispontúról, ahogyan ezt eddig sokan remélték. Az amerikai értékforgalmazói szövetség elektronikus Nasdaq piacának technológiai papírokkal telített Composite indexe 5,35 százalékkal (115,95 ponttal) 2052,78 pontra esett, ami 1998. december 17-e óta a legalacsonyabb záróérték. A 30 vezető iparvállalat DJIA mutatója 1,97 százalékkal (213,63 ponttal) 10.644,62 pontra gyengült. A Nasdaq indexe egy évvel ezelőtt szinte napra pontosan - március 10-én - állította be rekordját az 5048,6 pontos záróértékkel. Jelenleg ettől 59,3 százalékkal marad el.
Ajánlott videó
- 22:56 Hihetetlen szerencsétlenkedéssel hozott össze tizenegyest a védő, de a kaput se találta el belőle az ellenfél
- 22:34 A feljutás küszöbén botlott kiesőjelölt ellen a Honvéd
- 21:58 Zelenszkij: Ukrajna uniós csatlakozása a békés rendezés része
- 21:33 Pócs János: A tisztítótűz erre jó, hogy megszabadulunk a kullancsoktól és a luxizóktól
- 21:04 Nagy Zsolt nem tudja megbocsátani magának, hogy megpofozta a feleségét
- 20:59 Hogyan talált egymásra Erzsébet királynő és élete hű társa, Fülöp herceg?
- 20:34 A norvégok panaszt tesznek a FIFA elnöke ellen
- 20:34 Tiltakozik a Mi Hazánk a képviselők elköltöztetése ellen
- 20:31 A magyar hatóságok kezdeményezték Deutsch Tamás mentelmi jogának felfüggesztését
- 19:57 A nap legfontosabb hírei - 2026.04.27.
- 19:50 Miller Dávid és Pápai Joci távoznak az X-Faktorból
- 19:30 Megnyalt egy szívószálat, majd visszarakta az italautomatába – akár 2 évre is börtönbe küldhetik a Szingapúrban tanuló francia tinédzsert
- 19:24 „Legyőzték a fasizmust Magyarországon” – Madridban méltatták Karácsony Gergelyt
- 19:03 Magyar Péter: Több NER-es stróman számlája zárolásra került
- 18:58 A pénz nem elég: mi a baj valójában a magyar futball utánpótlásával?
- 12:31 Hatvan sérülést okozott egy pécsi nő a hároméves kisfiának, majd úgy földhöz vágta, hogy az meghalt
- 15:48 „Úgy látom, ott a buta embereknek Orbán Viktor egy isten lehet” – Balogh Levente elárulta, miért mondta le erdélyi turnéját
- 18:04 Meghalt egy 19 éves magyar kosárlabdázó
- 10:55 Reagált a kormány Orbán amerikai útjára, de a magángépekkel külföldre hordott vagyonról hallgatnak
- 12:27 Meghalt Sebő Ferenc
- 20:34 Tiltakozik a Mi Hazánk a képviselők elköltöztetése ellen
- 15:17 Az ország ezen részeire húzza be a villámgyors netet a Telekom, mindenhol gigabites sebességet ígérnek
- 17:34 Elemzés: Orbán nem vonult vissza, ez inkább a lecsúszás egy állomása
- 16:21 Két helyen eltört Luka Modric arccsontja a Juventus elleni bajnokin
- 18:47 Olimpiai bajnok, megafonos propagandista és bukott miniszterek – ők alkotják mostantól a Fidesz parlamenti frakcióját
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
