Nagyvilág

Havazás: lezárták a szerb határt

A szerbiai hatóságok szombaton 13 órától megtiltották az országukba belépő személy- és teherforgalmat valamennyi Csongrád megyei határátkelőn.

Kapcsolódó cikkek

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az intézkedés visszavonásig érvényes. A magyar rendőrök a határátkelőhelyek előtt már tájékoztatják az utazókat az intézkedésről.

A Csongrád megyei kamionparkolók megteltek, mintegy ötszáz tehergépjármű várakozik bennük. A rendőrség visszatérően ellenőrzi a parkolókban hagyott járműveket.

A szerbiai határrendőrség egyelőre nem adott tájékoztatást arról, hogy mikor indulhat meg ismét a forgalom – áll a közleményben.

Kritikus a helyzet

Folyamatosan mentik a hóban rekedt utasokat Szerbiában, Vajdaság északi részén azonban továbbra is kritikus a helyzet.

A hófúvás miatt az Újvidékhez közeli Verbásznál (Vrbas) elakadt a Belgrád és Budapest, illetve Budapest és Belgrád között éjszaka közlekedő nemzetközi vonat. A mintegy 100 utast dél körül tudták csak kimenteni. Belgrád és Szabadka között szünetel a vasúti forgalom.

A Szabadka és Belgrád közötti autópályán, az észak-bácskai Bácsfeketehegy (Feketic) közelében mintegy 200 személygépkocsi vesztegel már több mint 16 órája, a legfrissebb helyszíni információk szerint mentésük koradélután megkezdődött, katonai helikoptereket is bevontak a mentésbe.

A Szabadka és Újvidék közötti útszakasz mindkét irányban járhatatlan – tájékoztattak a hatóságok, hozzátéve, hogy a felelőtlenül útnak induló autósok jelentik a legnagyobb problémát.

Goran Nikolic, a szerb belügyminisztérium tűzoltósági-mentési egységének parancsnoka elmondta, hogy Szabadkán a jeges eső okoz további gondokat.

A Vajdaság déli részén fekvő Nagybecskereket Belgráddal összekötő úton a többméteres hótorlaszok miatt már csütörtök este leállt a forgalom, az ott rekedt autósokat péntek délután helikopterrel mentették ki, de az út továbbra is járhatatlan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik