Nagyvilág

Ukrán válság: Eltűnt Janukovics

A leváltott államfőről csak annyit tudni, hogyelhagyta a fővárost, Kijevet. Oroszországba akart menni repülővel, de nem engedték.

Egy, Oroszországba induló magánrepülőgéptől, amelynek fedélzetén tartózkodott az államfő, megtagadták a felszállási engedélyt szombaton a kelet-ukrajnai Donyeckben – közölte az ukrajnai határőrség. A gépnek nem voltak megfelelő dokumentumai – mondta vasárnap Oleh Szlobodjan, a határőrség illetékese. Hozzátette, hogy az államfőt gépkocsin elszállították a repülőtérről.

Nincs adat arról, hogy Janukovics a szárazföldön elhagyta volna az országot, és azt sem tudni, hogy a gép Oroszországon belül hova tartott volna.

Jurij Mirosnyicsenko, a Régiók Pártjának (PR) parlamenti képviselője vasárnap az ukrán törvényhozásban is arról beszélt, nem tudja,. hol lehet az államfő.

Az UNIAN hírügynökség ukrán honlapjára feltette azt a videofelvételt, amelyet Janukovics rezidenciájának kamerái rögzítettek arról, ahogy teherautókra felrakodták az államfő holmiját, majd később ő maga egy helikopterrel eltávozott onnan.

Kijevben egyébként nyugodtan telt az éjszaka az áldozatok esti búcsúztatása után.

A város központjában a Függetlenség tere továbbra is tele van tüntetőkkel. A tiltakozók önvédelmi egységei, köztük katonai sisakot és pajzsot viselő emberek vették át a rendőröktől az államfői hivatal és a parlament őrzését, hogy útját állják a radikális csoportoknak, amelyek esetleg károkat okoznának az intézményekben, vagy erőszakos cselekményeket robbantanának ki.

Arszenyij Avakov ideiglenesen megbízott belügyminiszter vasárnap közölte, hogy hivatali hatalommal való visszaélés miatt harminc belügyi tisztviselő ellen indított vizsgálatot a tiltakozók elleni rendőri túlkapások kapcsán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik