Ahogy arról már tegnap mi is beszámoltunk, hogy víznyelőben végezte nyolc értékes és ritka Chevrolet Corvette, a Kentucky államban található Nemzeti Corvette Múzeum egyik kiállítótermében. Akkor még csak az eredményt tudtuk megmutatni egy fényképen. Most azonban már videófelvételeken is meg tudják nézni, ahogy a több millió dollárt érő autók belezuhannak a tíz méter mély gödörbe. A víznyelő egyébként hajnalban jelent meg a múzeumban, és senki sem sérült meg.
A nyolc autó közül hat darab volt a múzeum tulajdonában, kettőt pedig kölcsönbe kaptak a Corvetteket gyártó General Motorstól. Az utóbbi kettő – egy teljesen egyedülálló, 1993-as ZR-1 Spyder és egy 2009-es ZR1 „Blue Devil” – egyenként több mint egymillió dollárt (230 millió forint) ér – mondta el a Corvette szóvivője a Los Angeles Timesnak.
A múzeum azt nem közölte, hogy a víznyelőbe zuhant autóknak mekkora az értéke, amelyek között volt az egymilliomodik és másfél-milliomodik legyártott Corvette is. A megrongálódott autók között van egy 1962-es Corvettet is, amelynek példányait egy klasszikus autókkal foglalkozó honlapon százezer dollár (23 millió forint) környékén kínálnak eladásra, de egy igazán jó állapotban lévő darabért majdnem kétszázezer dollárt kérnek, és volt, amelyiket negyedmillió dollárért (57 millió forint) adtak el egy árverésen.