Nagyvilág

Brit pedofilbotrány: 8 évet kapott a menedzser

A BBC leleplezett műsorvezetője miatt másfél éve indult nyomozás első elítéltje egy 71 éves férfi.

A brit celebvilág első számú PR-menedzsere, Max Clifford ellen fiatalkorú lányok és fiatal nők sérelmére évtizedekkel ezelőtt elkövetett szexuális bűncselekmények sora miatt emeltek vádat.  Nyolc vádpontban mondta ki bűnösnek a londoni Southwark kerület koronabíróságának esküdtszéke. A pénteki ítélet alapján az impresszáriónak legalább négy évet kell rács mögött töltenie.

Max Clifford Ügyfele volt például Simon Cowell, a világhírű brit producer és tehetségkutató.

Életfogytiglant is kaphatott volna

Szexuális bűncselekményeinek legfiatalabb áldozata a vád szerint 15 éves volt, de az ítélet indoklásában az eljáró bíró kijelentette: a beterjesztett bizonyítékok alapján biztosra vehető, hogy a PR-menedzser Spanyolországban egy 12 éves kislánnyal is kikezdett. Ezt az ügyet csak azért nem csatolták a vádirathoz, mert az elkövetése idején hatályos brit törvények alapján a külföldön elkövetett ilyen jellegű bűncselekményekért Nagy-Britanniában akkor még nem volt indítható büntetőeljárás.

A bíró hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez a bűntett – és több más, Clifford terhére rótt bűncselekmény – a ma hatályos brit büntetőtörvénykönyv alapján kiskorúak sérelmére elkövetett nemi erőszaknak minősülne.
A jelenlegi jogszabályok alapján Nagy-Britanniában ezért akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiróható.

Clifford az eljárás során végig tagadta az ellene felhozott vádakat, és “hazugoknak”, “fantáziavilágban élőknek” nevezte azokat a nőket, akik évtizedek múltán felfedték a hatóságoknak, hogy az impresszárió az 1970-es és az 1980-as években milyen szexuális bűncselekményeket követett el sérelmükre.

A BBC-botrány kirobbanása óta az első ítélet

Max Clifford az első elítéltje annak az átfogó vizsgálatsorozatnak, amelyet a Scotland Yard a BBC televízió egyik néhai műsorvezető sztárjának súlyos szexuális bűncselekményei ügyében kezdett, egyre több irányba és személyre kiterjesztve a nyomozást.

A botrány másfél éve pattant ki, miután az egyik rivális kereskedelmi tévéadó, az ITV értesüléseket szellőztetett meg a BBC valaha legnépszerűbb könnyűzenei műsorvezetőjéről. A 2011 októberében 84 évesen elhunyt Sir Jimmy Savile évtizedeken keresztül molesztált, erőszakolt meg zömében 13-16 éves gyerekeket, de volt 8 éves áldozata is.

A Savile-hoz köthető szexuális bűncselekményről 1955-ben tettek először bejelentést, az utolsó feljelentés pedig 2009-ben kelt, vagyis a néhai műsorvezető dokumentálható bűncselekményeinek sorozata 54 évet ívelt át. Annak idején azonban egyik bejelentést sem vizsgálták ki részletesen a hatóságok; az áldozatok szerint azért, mert egyszerűen nem hittek nekik.

A Clifford elleni pénteki ítéletben az eljáró bíró külön kiemelte: az impresszárió is azt hitte, hogy senki nem fog hinni egykori áldozatainak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik