Nagyvilág

Féltik a diáklányrablások helyszínétől az elnököt

Goodluck Jonathan nigériai államfő a korábbi tervekkel ellentétben mégsem látogat el pénteken az ország északi részében fekvő Chibok városba, ahonnan a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet áprilisban több mint kétszáz diáklányt rabolt el. A döntés hátterében biztonsági aggályok állnak - közölték magas rangú kormányzati források.

Az államfő ehelyett közvetlenül Párizsba repül a fővárosból, hogy részt vegyen a szombati csúcstalálkozón, amelynek napirendjét a Boko Haram előretörése és a térség más biztonsági kérdései uralják.

“Az elnök tervezte, hogy odamegy, a biztonsági helyzet azonban közbeszólt” – mondta egy neve elhallgatását kérő illetékes az utolsó pillanatban történő tervmódosításról. Ez lett volna Jonathan első látogatása Chibokban.

Nigériában többen bírálták a kormány kezdeti tétlenségét a diáklányok elrablásával kapcsolatban. Az Egyesült Államok szerint az afrikai ország vezetése nem tette meg a szükséges lépéseket az iszlamista szervezet elleni küzdelemben.

A Boko Haram április 14-én 276 növendéket rabolt el egy bentlakásos középiskolából Chibok városban, ahol jelentős keresztény közösség él. Közülük 223 azóta is a fogságukban van. A szervezet vezetője nemrégiben közzétett videoüzenetében közölte: rabszolgaként fogják kezelni, eladják és házasságra kényszerítik a diáklányokat.

Jonathan a múlt héten maga kérte Franciaországot, hogy kezdeményezzen nemzetközi találkozót, és hangolják össze a Boko Haram elleni küzdelmet. Az afrikai csúcstalálkozót szombaton rendezik meg Párizsban, Csád, Kamerun, Niger és Benin vezetői mellett az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és az Európai Unió képviselői is részt vesznek rajta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik