Jim Jones prédikátor 1977-ben Jonestown néven saját várost hozott létre Dél-Amerikában, ahová a San Franciscoban szerveződött Népek Temploma elnevezésű szekta tagjaival telepedett le. Eleinte egy idealista, utopisztikus közösségnek tűnt a kezdeményezés, de Jones hamar elvesztette az eszét, Jonestownon a félelem és az erőszak lett úrrá.
1978-ban egy kaliforniai képviselő és újságírók látogattak Jonestownba, ahol kiderült számukra, hogy korántsem idilliek a körülmények. A képviselőt, két újságírót és egy szökevényt a Jones által küldött fegyveres őrök agyonlőtték, majd Jones összehívta híveit és megkérte őket, hogy igyanak egy vörös italból, amibe ciánt kevertek. 913 holttestet találtak a helyszínen, amiből 273 gyermek volt. Több holttesten gyilkosságra utaló nyomot is találtak, ők feltételezhetően ellenálltak.
Halottak százai hevertek szerteszét a tragédia után. Fotó: Getty Images / The Washington Post
A holttesteket megtalálásuk után Guyanából a doveri katonai bázisra szállították, ahol azonosították és felkészítették őket a temetésre. Kilenc ember hamvait találták meg most közülük, róluk egyelőre nem tudni, hogy miért maradtak 36 évig a ravatalozóházban és azt sem értik, hogy hozzátartozóik miért nem keresték őket.
