(FN, VG) 1,8 milliárd forintot takaríthat meg a társadalombiztosítás hétszáz gyógyszer kiskereskedelmi árrésének módosításával . A július 1-jétől tervezett változtatás az egészségügyi tárca és a pénzügyminiszter által készített kormány-előterjesztésben szerepel. A szabályozás alapján a 3500 forintnál olcsóbb szerek árrése nem változna, a maximált árrés 630 forint lenne. A szigorítás oka, hogy mérsékeljék a jelenlegi számítások szerint 25 milliárd forintos túllépést az egészségbiztosító 147 milliárdos gyógyszerkasszájában. Felülvizsgálják a a tb által 100 vagy 90 százalékkal támogatott és közgyógyellátás jogcímén forgalmazott kiugróan magas árú gyógyszerek körét is, és lehetőség szerint hatásos olcsóbbakra cserélik azokat, ha a kormány elfogadja az előterjesztését. A múlt évi adatok szerint 20 medicina 30,5 milliárdos forgalmat tett ki, ami az előző évinél csaknem 30 százalékkal több, ezért megvizsgálják azt is, hogy volt-e ennek megfelelő betegszám-növekedés is. A cél az olcsóbb gyógyszerek alkalmazása, ami esetenként az innovatív készítményeknél árcsökkentést eredményezhet. Az intézkedés július 1-jével történő bevezetésétől 4-5 milliárdos megtakarítás várható. További 5-600 millió forintot spórolhatnak a gyógyszerek gyári csomagolásának patikai megbonthatóságától, amit külön rendeletben szabályoz az egészségügyi miniszter. Ezzel csökkenhet a betegek kiadása s a háztartásokban feleslegesen tárolt orvosságok mennyisége. Részletek a Világgazdaságban >>
Ajánlott videó
- 18:57 Rainer M. János: Még mindig van értelme az ügynökakták nyilvánosságának
- 18:43 Füst miatt lezárták az M2-es metró Keleti pályaudvari állomását
- 18:25 Hogyan hozza haza Magyar Péter az uniós pénzeket?
- 18:01 Két kamion ütközött az M5-ön, áll a forgalom
- 17:43 Magyar Péter: Hamarosan érkezni fognak az uniós források Magyarországra
- 17:31 Fél idényre szóló eltiltást kapott a focikapus, aki leütötte az ellenfél játékosát
- 17:19 Nyolcvanezren kérik az ügyészségtől, hogy ejtse a vádat a Pécs Pride szervezője ellen
- 17:04 Hivatali vesztegetéssel gyanúsítják Sára Botond főispánt
- 16:56 Fekete Giorgio: A tavalyi fesztiválszezonban előadók között teljesen tudvalevő volt, hogy bárkinek, bárhol be lehet kamerázva a backstage-e
- 16:43 Magyar Péter Brüsszelből: Rövid lesz a nyár
- 16:37 Hétvégén beköszönt a nyár, vasárnap 27 fok is lehet
- 16:30 56 év az Ovális Irodában: képeken Károly király látogatásai a legfontosabb elnöki szobában
- 16:24 1900 éves, ritka szuvenírt fedeztek fel Spanyolországban
- 16:11 Mit sportolt A Szikla vagy Burt Reynolds? – sportolók a filmvásznon kvíz II.
- 16:09 Hónapos késések, előleg-visszatartás: számos ügyfélnek meggyűlt a baja egy bútoráruházzal
- 12:45 Bajnokok Ligája: a tévében is látható lesz az Atlético–Arsenal elődöntő
- 14:27 Hat kötelezettségszegési eljárás indult Magyarországgal szemben
- 10:15 Belőttek az ablakon keresztül a solymári óvoda egyik csoportszobájába
- 14:51 „Új időszak kezdődik" – Orbán levelet írt a Fidesz tagjainak
- 05:55 Eltűnt a Fidesz a városokból, 13 ezer fős a legnagyobb település, amelyet Orbánék meg tudtak tartani
- 15:28 A második Orbán-kormány helyettes államtitkára is helyet kap Hegedűs Zsolt miniszteri kabinetjében
- 15:30 Szász János: Azt mondták, a következő házkutatásnál odateszik majd a kokaint, és mehetek panaszra a Jóistenhez
- 07:34 Medián: A választás után máris egyre többen tartják alkalmasnak Magyar Pétert a miniszterelnöki posztra
- 12:22 A DK sajtósa körüzenetben jelentette be, hogy jelenlegi formájában megszűnik a párt, a DK szerint csak félreérthetően fogalmazott
- 07:00 Szécsi Zoltán, a Fidesz parlamenti újonca: Az anyósülésen még senki sem okozott karambolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
