Belföld

1. Átirányítás a munkáltató egyoldalú döntésével

A módosítás szerint a munkavállaló beleegyezése nélkül utasítható arra, hogy eredeti munkaköre helyett (sőt mellett) más munkakörbe tartozó feladatokat is ellásson. A munkáltató ezenkívül arról is dönthet, hogy a beosztottat másik telephelyre irányítsa át, ha gazdasági érdeke így kívánja.

Ez a lehetőség eddig is fennállt, de szigorúbb feltételekkel. (Erről lásd korábbi írásunkat: A munkaszerződés módosítása) Amíg ugyanis a most hatályos munka törvénykönyve szerint a más munkakörben, illetve munkahelyen végzett munka tartama nem haladhatja meg a két hónapot naptári évenként, addig a módosítás évi 110 munkanapra teszi lehetővé a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatást. (Ebbe beletartozik az átirányítás, a kiküldetés és a kirendelés is.) Sőt, kollektív szerződés még ezt is feljebb srófolhatja, törvényi maximum nélkül. Ezen felül a munkáltató nemcsak különösen indokolt esetben kötelezheti beosztottjait arra, hogy szokásos munkahelyükön kívül dolgozzanak (mint a hatályos törvény előírja), hanem bármikor, amikor gazdasági érdeke ezt szükségessé teszi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik