Nagyvilág

Irán kész Irak területén támadni az Iszlám Állam ellen

Az iszlám köztársaság számára az iraki síita szent helyek elpusztítása lenne az a pont, amikor nem nézné tétlenül a szunnita szélsőségesek előretörését.

Irán arra figyelmeztette az Iszlám Államot (IÁ) kikiáltó szélsőséges szunnitákat hétfőn, hogy nem nézné tétlenül az iraki síita szent sírhelyek elpusztítását, és fegyverrel is beavatkozna azok védelme érdekében.

“(A síita sírhelyek elpusztítása) lenne számunkra a vörös vonal. Ebben az esetben az (iráni) elnököt nem kötnék műveleti korlátok” – nyilatkozta Abdolreza Rahmáni Fazli, a síita Irán belügyminisztere. Fazli azt mondta, Haszan Róháni elnök az iráni kormány hétfői ülésén katonai csapást helyezett kilátásba az Iszlám Állammal szemben, ha a szélsőségesek kárt tennének a síita szenthelyekben.

Irakban található többek között az első és a harmadik síita imám, Ali és Huszein sírhelye is. A két néhai vallási vezető sírhelyéhez minden évben irániak milliói zarándokolnak el.

Az Iszlám Állam június eleje óta jelentős területeket foglalt el Irak szunniták lakta nyugati és északi részén, és ott szunnita kalifátust kiáltott ki. Korábban a szélsőséges szervezet harcosai számos szenthelyet lerombolt azokon a településeken, amelyeket irányításuk alá vontak, és halállal fenyegették és elüldözték a vallási kisebbségek tajgait.

Szintén hétfőn bejelentették, hogy Irán külügyminiszter-helyettese kedden a szunnita Szaúd-Arábiába látogat, ahol egyebek mellett az iraki kérdésről fog egyeztetni. A két ország elemzők szerint regionális riválisok, amelyek több térségbeli konfliktusban ellentétes oldalakat támogatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik