(FN) Az új villamosenergia-törvény a Gazdasági Minisztérium elképzelése szerint 2003. január 1-én lép hatályba. Az új jogszabály tervezetét a jövő héten ismét tárcaközi egyeztetésre viszik. A törvényt várhatóan még az idén elfogadja a parlament, a gázipari törvény ezzel szemben még nincs olyan állapotban, hogy nyilvánosságra kerülhessen. A kormány 2010-ig ötszázalékos éves gazdasági növekedéssel számol, eközben cél, hogy az összenergia-felhasználás növekedése éves szinten egy százalék alatt maradjon, a villamosenergia-felhasználás emelkedése pedig ne haladja meg az 1,5 százalékot. Az Európai Unió felé vállalt környezetvédelmi kötelezettségek is szigorú energiatakarékosságot és a megújuló energiák fokozottabb felhasználását teszik szükségessé. A Széchenyi-terv ezért az idén 100 milliárd forintot biztosít energiaracionalizálást célzó programokra. A jövőben számolnak egy szociálisan ellátotti körrel is, ide sorolható az évi 600 kilowattóránál kisebb fogyasztású, mintegy egymillió háztartás. Ez a réteg évi 2 és fél milliárd forint terhet ró majd a költségvetésre. Az új jogszabály biztosítani fogja a feljogosított fogyasztók számára a hálózathoz való szabad hozzáférést, megszünteti a külkereskedelmi monopóliumot, lazít az engedélyeztetés szigorúságán, ugyanakkor módot ad az import rendszerbiztonsági okokból való
korlátozására, és védi a kapcsolt, a megújuló és a hulladékhasznosító energiatermelést.
Ajánlott videó
- 06:00 Kvíz: felismered a magyar hírességeket csak a szemeikről?
- 05:58 Két nappal a választás előtt Lázárék újabb 8 milliárd forintot dobtak az egyiptomi gigaüzlet után
- 05:31 Kvíz: 6:3? Messi első Aranylabdája? Találd ki, melyik évben történt ez a futballtörténelmi pillanat!
- 05:30 Az ókor urai: az istenek – itt a nagy mitológiai kvíz
- 04:40 Teljesen megváltozhat a YouTube keresője
- 03:40 Egy napon fejezték le Zrínyit, Nádasdyt és Frangepánt
- 03:33 Szögletgóllal küldte padlóra a Fradi a Honvédot a női kupadöntőben
- 21:36 A május 1-i hosszú hétvégén idén először újra a gyalogosoké a rakpart
- 21:26 Gulyás Gergely: Önmagában a népakarat nem szabad, hogy önkényhez vezessen
- 21:25 Nagyon távol került a Szeged a Final Fourtól
- 21:25 A nap legfontosabb hírei - 2026.04.29.
- 21:17 Kikerült a netre, Trumpék milyen menüsorral várták a Fehér Házban Károly királyt és a királynét
- 21:04 Trump: Hamarosan lehet megoldás az orosz-ukrán háború lezárására
- 20:50 A tizenegyesek meccse volt az Atlético-Arsenal: kettőt megadtak, egyet visszavontak
- 05:00 Szokatlan veszélyre figyelmeztető tábla jelent meg Székesfehérváron
- 14:51 „Új időszak kezdődik" – Orbán levelet írt a Fidesz tagjainak
- 21:17 Kikerült a netre, Trumpék milyen menüsorral várták a Fehér Házban Károly királyt és a királynét
- 16:56 Fekete Giorgio: A tavalyi fesztiválszezonban előadók között teljesen tudvalevő volt, hogy bárkinek, bárhol be lehet kamerázva a backstage-e
- 14:27 Hat kötelezettségszegési eljárás indult Magyarországgal szemben
- 17:19 Nyolcvanezren kérik az ügyészségtől, hogy ejtse a vádat a Pécs Pride szervezője ellen
- 18:57 Rainer M. János: Még mindig van értelme az ügynökakták nyilvánosságának
- 12:27 „Nem kell itt a királynőt játszani!” – beszólt a bírónőnek Till Tamás feltételezett gyilkosa, aki egy elképesztő történettel állt elő
- 12:45 Bajnokok Ligája: a tévében is látható lesz az Atlético–Arsenal elődöntő
- 11:57 Megszólalt Lánczi Tamás: „A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntethető és felszámolható”
- 21:04 Trump: Hamarosan lehet megoldás az orosz-ukrán háború lezárására
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
