Nagyvilág

A gyilkosok utódjait is meghívták az örmény népirtás megemlékezésére

Örményország meghívta Recep Tayyip Erdogan török államfőt az Oszmán Birodalom által végrehajtott 1915-ös örmény népirtás századik évfordulóján tartandó emlékünnepségre.

A tárca szerint a hivatalos meghívót Edvard Nalbandján örmény külügyminiszter adta át személyesen csütörtökön Erdogan ankarai beiktatási ünnepségén, ahol rövid beszélgetést is folytattak egymással közölte pénteken az örmény külügyminisztérium.

Futballdiplomáciával indult a közeledés

Szerzs Szargszján örmény államfő, miután 2008 áprilisában hivatalába lépett, kezdeményezte az örmény-török kapcsolatok rendezését, és ez az elképzelés széles támogatást kapott a nemzetközi közösségtől. Már fél évre rá néhány órás látogatást tett Jerevánban Erdogan elődje, Abdullah Gül: részt vett a 2010-es labdarúgó-világbajnokság örmény-török selejtező mérkőzésén. Ez volt az első, török államfő által tett látogatás Örményországban.

Egy évre rá tartották a törökországi Bursában a visszavágót, ahol Gül meghívására Szargszján nézte meg a meccset élőben. A feszült viszony rendezésére tett politikai gesztust azóta “futballdiplomáciaként” emlegetik.

Törökország szerint nem népirtás volt

A két ország között egy évszáda komoly ellentétek feszülnek az örmények ellen végrehajtott török népirtás miatt. 1915. április 24-én az akkori ifjú török kormány elrendelte több százezer, az orosz ellenséggel való kollaborálással vádolt örmény Szíriába deportálását.

Örmény álláspont szerint másfél millió örmény esett az üldöztetések és a deportálások áldozatául. Törökország jóval kisebbre, mintegy 300 ezerre teszi ezt a számot, és elutasítja, hogy ezt népirtásnak nevezzék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik