Nagyvilág

A rabszolgaság ma is jelenlévő „fekély”

 A katolikus egyházfő január 1-jén mondja el üzenetét a Vatikán által meghirdetett béke világnapja alkalmából, jelmondata: "Többé nem rabszolgák, hanem testvérek" – a szöveget csütörtökön tettek közzé a Vatikánban.

“Gyakran gondolják, hogy a rabszolgaság olyan dolog, amely már a múlté. Csakhogy a társadalomnak olyan fekélye ez, amely erősen jelen van mai világunkban” – így indokolta az egyházfő, hogy miért éppen ezt a gondolatot választotta üzenete alapjául.

Felidézte korábbi üzenetét, amelyben azt hangsúlyozta, hogy a testvériség a béke alapja és egyben az oda vezető út is. Felhívta a figyelmet arra, hogy a rabszolgaság “halálos csapás” az egyetemes testvériségre és a békére.

Ferenc pápa szerint napjainkban sokféle förtelmes arca van a rabszolgaságnak: emberkereskedelem, kivándorlókkal való kereskedelem,  prostitúció, rabszolgamunka, kizsákmányolás, valamint nők és gyerekek rabszolgaként való kezelése.

“A rabszolgasággal egyének és csoportok szégyenletes módon nyerészkednek, kihasználva a gazdasági válság és a korrupció miatt a világban tapasztalható megannyi konfliktust” – tette hozzá.

A szentatya kijelentette: a rabszolgasággal szembeni eredményes harchoz mindenekelőtt el kell ismerni mindenki sérthetetlen emberi méltóságát. “A testvériség azt követeli tőlünk, hogy küszöböljünk ki mindenfajta egyenlőtlenséget, amely lehetővé teszi, hogy az egyik ember a másik rabszolgája legyen”.

Mindehhez azonban szükség van arra, hogy a média, az oktatás és a kultúra kötelezettséget vállaljon egy olyan társadalom felépítésére, amely biztosítja minden emberi lény egyenrangú méltóságát mindenfajta hátrányos megkülönböztetés nélkül – vallja a katolikus egyház vezetője.

A béke világnapját 1968 óta minden év január 1-jén ünnepeljük, kezdeményezője VI. Pál pápa volt. A katolikus egyházfő üzenete kijelöli a Szentszék diplomáciai irányvonalát az újév kezdetén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik