Nagyvilág

Kiirtott egy falut az Iszlám Állam

Folytatódnak a légicsapások a szélsőséges iszlamisták ellen – tudósít a CNN.

Kik a jazidik?

Az Iszlám Állam által üldözött, eddig jóformán ismeretlen vallási csoportra figyel most a világ.

Bővebben a jazidikról »

Pénteken lerohantak egy jazidi falut az Iszlám Állam harcosai Észak-Irakban. Legalább nyolcvan férfit megöltek és több mint száz nőt elhurcoltak. A Kojo nevű települést a szélsőségesek napok óta körülzárva tartották.

Folytatódtak az amerikai légicsapások az Iszlám Állam ellen szombat hajnalban. Az Egyesült Államok és az iraki hadsereg közös hadműveletbe kezdett az ország legnagyobb vízierőműve, a Moszul-gát visszafoglalására. Az amerikai és iraki légierő együtt támadta az Iszlám Állam hadállásait, míg iraki és kurd erők a szárazföldön szálltak harcba.

A Moszul-gát létfontosságú létesítmény, melynek birtokában az Iszlám Állam nagy területen képes a víz- és áramellátást befolyásolni. Bármilyen hiba esetén, vagy szándékosan nagy területeket is eláraszthatnak vízzel a gát kezelői.

Az ENSZ közben szankciós intézkedéseket – utazási tilalmat és vagyonbefagyasztást – rendelt el az Iszlám Állam támogatói ellen, és folytatják a szélsőséges csoport anyagi és emberi forrásainak felderítését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik