Nagyvilág

Elhamvasztják az ebolás halottakat

Libériában az egészségügyi hatóságok hétfőn elrendelték az Ebola-járványban elhunyt betegek holttestének elhamvasztását elővigyázatosságból.

Monroviában, a fővárosban az elmúlt napokban 17, az utcán heverő holttestet találtak. A holttestek testnedvei terjesztik a fertőzést. Az újabb és újabb áldozatok közül sokan a hagyományos temetéseken fertőződnek meg a halottak megérintésével, megcsókolásával. A járvány elleni küzdelem nehézségeit jelzi az is, hogy az elmúlt hét végén Monrovia egyik peremvárosában csak a katonai rendőrség bevetésével tudtak eltemetni 22 áldozatot a fertőzéstől rettegő helyi közösség tiltakozása miatt.

Libériában és Sierra Leonéban több száz katonát és rendőrt mozgósítottak hétfőn egy vészhelyzeti terv keretében. Sierra Leonéban a katonákat és velük együtt egészségügyi dolgozókat az ország keleti részébe vezényelték, hogy elszigeteljék a leginkább fertőzött településeket. Ezeket a közösségeket kívülről fogják ellátni élelemmel – írja az MTI. 

Libériában főként rendőröket vetnek be. A rendfenntartók Lofa megyében úttorlaszokat emelnek a fertőzött települések kijáratainál, és senkit nem engednek ki.

Nigériában is rettegnek

Nigériában felbukkant a második bizonyított fertőzés: egy orvosnál észlelték a vírus felbukkanását. Az orvos előzőleg egy amerikai ebolást kezelt, akin Libériából Lagosba érkezve tört ki a betegség, és azóta elhunyt.

Nigériában hetven embert tartanak megfigyelés alatt a fertőzés gyanújával, és közülük nyolcat elkülönítőben helyeztek el. Lagos Afrika legnagyobb városa 21 millió lakossal és szegényes közegészségügyi infrastruktúrával. A kormány elrendelte, hogy a nemzetközi repülőtereken kezdjék el mérni a nagy kockázatú országokból érkezők testhőmérsékletét.

Nemzetközi pénzügyi szervezetek hétfőn bejelentették, hogy segélyalapot gyűjtenek össze Libéria, Sierra Leone és Guinea számára, hogy nagyobb eséllyel vehessék fel a küzdelmet a járvánnyal.

Az Afrikai Fejlesztési Bank azonnal 50 millió dollárral száll be az alapba – közölte Washingtonban Donald Kaberuka bankelnök. A Világbank a héten jelenti be hozzájárulását, miután az igazgató tanács jóváhagyja az összeget.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a múlt héten 100 millió dolláros akciótervet dolgozott ki az érintett országok megsegítésére. Ennek része az Afrikai Fejlesztési Bank felajánlása.

A WHO hétfői adatai szerint július 30-áig 1440-en fertőződtek meg, közülük 826-an haltak bele a betegségbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik