Nagyvilág

Felháborodott a világ a CIA kínzásain

Kedden nyilvánosságra került a kínvallatásokról szóló jelentés. Még Észak-Korea, Irán és Kína is meglátta más szemében a szálkát.

Ben Emmerson, az ENSZ emberi jogi jelentéstevője szerint a jelentés megerősíti mindazt, amit a nemzetközi közösség már eddig is tudott. Ezt a politikát egyértelműen kormányszinten alakították ki, George W. Bush elnök kormánya tette lehetővé ezeket a szisztematikus bűncselekményeket és az emberi jogok súlyos megsértését – mondta Emmerson.

Az emberi jogok védelmét szolgáló Európa Tanács főtitkára, Thorbjorn Jagland üdvözölte a dokumentum nyilvánosságra hozatalát és a vizsgálat átláthatóságát, valamint Obama elnök azon kijelentését, hogy már nem alkalmazzák ezeket a módszereket. Hangsúlyozta viszont, hogy a jelentés megerősítette az Európa Tanács korábbi beszámolóit – a testület már 2005-ben vizsgálódott a CIA titkos börtöneinek ügyében.

Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének szóvivője szerint a jelentés súlyos kérdéseket vet fel, Brüsszel még a terrorizmus elleni harc keretein belül is elítéli a kínzás minden formáját. Megjegyezte, hogy a dokumentum nyilvánosságra hozatala jó irányba tett lépés a történtekkel való szembenézés szempontjából. Azt nem kívánta fejtegetni, hogy uniós tagállamok, köztük a CIA egyes titkos börtöneinek otthont adó Románia és Lengyelország is szerepet játszottak-e a törvénytelen kínvallatásokban, arra hivatkozott, hogy az amerikai jelentés nem említi ezeket az országokat.

Leszek Miller korábbi lengyel kormányfő és Aleksander Kwasniewski volt államfő elismerték, hogy Varsó 2001-ben, az Egyesült Államokat ért terrortámadások után megállapodott Washingtonnal egy olyan „nyugodt hely” megteremtéséről, ahol a CIA „információkhoz juthat saját, együttműködésre kész forrásaitól”. Lengyelország soha nem ismerte el hivatalosan, hogy titkos CIA-börtönök működtek volna az országban.

Az emberi jogi vétségekkel gyakran vádolt Észak-Korea, Kína és Irán éles bírálatokkal reagált a jelentésre. Hung Lej kínai külügyi szóvivő azt mondta, országa következetesen ellenzi a kínzást, Washingtonnak is tartania kell magát a nemzetközi egyezményekben foglalt szabályokhoz. Az iráni Hamenei ajatollah szerint Amerika kormánya az emberiséggel szembeni zsarnokság szimbóluma. Észak-Korea pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsát kérte, hogy ítélje el az Egyesült Államokat.

Asraf Gáni afgán elnök sokkolónak nevezte a jelentést – azt mondta, hogy a CIA az egyik titkos afganisztáni börtönében végrehajtott kínzásokkal valamennyi emberi jogi normát megszegtek.

A jogvédő szervezetek is élesen bírálták az Egyesült Államokat. Az Amnesty International bűncselekménnyel vádolta az országot, a Human Rights Watch szerint pedig kiderült, hogy az amerikaiak védelmében szükségesnek mondott szigorú intézkedések teljesen alaptalanok voltak.

A jelentésből kiderült, hogy a CIA szándékosan félrevezette az amerikai kormányt, a kongresszust és a médiát, azt állítva, hogy a foglyok értékes információkat szolgáltattak, holott a kínzások nem voltak hatékony eszközök az információszerzésben.

Barack Obama kijelentette: „egyetlen nemzet sem tökéletes, de az Egyesült Államok hajlandó nyíltan szembenézni a múltjával és jobbá tenni magát”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik