Nagyvilág

Ebola elleni gyógyszerek égtek el a tűzben

Tűz ütött ki ebolavírus elleni gyógyszereket is őrző raktárban, aminek következtében a járvány elleni létfontosságú gyógyszerek semmisültek meg a gunieai főváros, Conakry repülőterén.

Moussa Konate, az ebola elleni küzdelemhez szükséges eszközök utánpótlásért felelős vezető elmondta, hogy a lángok reggel borították el az épületet, amelyben maláriaellenes gyógyszereket és antibiotikumokat is őriztek.
A tűz nem terjedt át a szomszédos raktárra, ahol az ebola gyógyítása során használandó védőöltözetet tárolták.

A Nemzetközi Vöröskereszt és az Élelmezési Világprogram tisztviselői is megerősítették a történteket.

A három nyugat-afrikai országba – Libériába, Sierra Leonéba és Guineába – áramlanak leginkább a járvány megfékezéséhez szükséges gyógyszerszállítmányok. A gumikesztyűtől kezdve a tábori kórházig minden eszközt szállítottak eddig a térségbe, hogy ott szembeszálljanak a kórral, amelyben már 18600 ember fertőződött meg. A halálos áldozatok hivatalos száma a 7 ezerhez közeledik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik