Nagyvilág

Baj van a részeg tengerészekkel Kanadában

hadihajó (hadihajó, )
hadihajó (hadihajó, )

A Kanadai Királyi Haditengerészet zéró toleranciát rendelt el a nyílt vizeken lévő hajóinak fedélzetén az alkoholra.

A tengerészek szolgálaton kívül ez idáig szabadon fogyaszthattak alkoholt a nyílt vízen. A pénteken elrendelt korlátozás szerint azonban ezentúl kizárólag különleges alkalmakkor, például karácsonykor ihatnak szeszesitalt a fedélzetén, amennyiben a kapitányuk engedélyezi.

Vissza kellett rendelni egy hajót

Emellett a sörautomatákat is eltávolítják a hajókról, és a legénységnek mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia az alkoholfogyasztást engedélyező ritka alkalmakkor, mert a fedélzeten árusított italok árát is jócskán megemelik.

“Tilos lesz alkoholt fogyasztani, amikor a hajók a nyílt vízen vannak” – mondta Mark Norman altengernagy. Hozzátette: “sajnálatos módon az alkoholfogyasztás helytelen viselkedéshez vezet és vezetett is a múltban, mi pedig a tőlünk telhető legjobb módon szeretnénk orvosolni ezt a dolgot”.

Idén júliusban Norman visszarendelte Kanadába az Egyesült Államokban gyakorlatozó HMCS Whitehorse hajót, miután három – a parton tartózkodó – tengerészt helytelen szexuális viselkedéssel, bolti lopással és ittassággal vádoltak meg.

Van szigorúbb is

Norman szerint a Whitehorse-eset és számos egyéb, nem részletezett incidens hatására megingott a legénységekbe vetett bizalma azzal kapcsolatban, hogy képesek a felelősségteljes alkoholfogyasztásra, illetve a parton való megfelelő viselkedésre.

Az altengernagy szerint a tengerészek meg fogják érteni a tilalom szükségességét. Mint hozzátette: a brit, az ausztrál és az új-zélandi haditengerészetek is hasonló szabályozással élnek. A kanadai korlátozás azonban még így sem lesz olyan szigorú, mint az Egyesült Államok haditengerészetének esetében, ahol minden hajón tilos az alkoholfogyasztás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik