Az elmúlt évben 1,031 millió baba született a minisztériumi becslések alapján, mintegy 6 ezerrel kevesebb annál, ahányan 2012-ben világra jöttek. Ugyanekkor 1,275 millióan haltak meg, körülbelül 19 ezerrel többen, mint az előző évben – tudósított a BBC hírportálja.
Japán lakóinak száma évek óta fogy. Ha a jelenlegi tendencia folytatódik, az ország fél évszázad alatt elveszítheti népessége egyharmadát. A lakosság egynegyede 65 év fölötti, arányuk 2060-ra elérheti a negyven százalékot.
A kormány közlése szerint 2013. március 31-én a népesség 126 393 679 millió fő volt, 0,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.