Nagyvilág

Ferenc pápa a hatalom és a korrupció sötétségéről

Ferenc pápa (pápa, ferenc pápa, )
Ferenc pápa (pápa, ferenc pápa, )

Kínaiul és szuahéli nyelven is imádkoztak a vízkereszt ünnepén tartott szertartáson.

Az egykori és mai világot is uraló hatalom és korrupció sötétségéről és a három napkeleti bölcset Jézus felé vezető fényről beszélt Ferenc pápa vízkereszt ünnepén a Szent Péter-bazilikában bemutatott hétfői szentmisén. A betlehemi jászol felé egy csillag fényét követő három király útját említette beszédében az egyházfő.

Ezt a fényt egyedül Heródes palotájában nem látták – hangoztatta a pápa. Hozzátette: a sötétség, irigység és ármány uralta palotájában Heródes fél, annyira, hogy gyermekeket is gyilkol ezért. “A király Heródes és tanácsadói érzik, hogy hatalmuk állványai megreccsennek, attól tartanak, hogy az addigi játékszabályok felborulnak, lelepleződik a látszat. A hatalomra, sikerre, birtoklásra, korrupcióra épített egész világ válságba jut egy gyermek által” – fogalmazott Ferenc pápa.

Megjegyezte, a napkeleti bölcsek Jeruzsálemben egy pillanatra elveszítették a csillag fényét, mégis elkerülték Heródes palotáját: a “szent ravaszság” vezette őket, az a lelki talpraesettség, mellyel a keresztények a mai világban is felismerhetik és elkerülhetik a sötétség veszélyeit, hogy hitüket megőrizzék. Ferenc pápa arra figyelmeztetett, néha a sötétség fénynek álcázza magát.

“Ne elégedjünk meg középszerű élettel (…) vessük tekintetünket a csillagra és kövessük szívünk nagy vágyait (…) azt, ami jó, igaz, szép!” – mondta az egyházfő.

A szertartáson kínaiul és szuahéli nyelven imádkoztak azokért, akiket hitükért üldöznek. A misét követően Ferenc pápa délben Úrangyala-imádságot (Angelus) mond a Szent Péter téren. Hétfő délután az egyházfő egy plébániára látogat Róma külvárosában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik