Nagyvilág

Obama levélben dicsérte meg a magyarokat

barack obama ír (barack obama, )
barack obama ír (barack obama, )

Az amerikai elnök elismerését fejezte ki Áder János köztársasági elnöknek a világméretű nukleáris biztonság érdekében tett magyar lépések miatt.

Az államfőnek az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője küldte meg Barack Obama levelét. A Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint az amerikai elnök nagyra értékeli, hogy Martonyi János külügyminiszter sikeresen vezette a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) Nemzetközi Nukleáris Védettségi Konferenciáját, mely ennek révén számottevően hozzájárult a világméretű nukleáris biztonság ügyéhez.

Barack Obama szerint ugyancsak fontos lépés volt, hogy Magyarország ratifikált két nagy jelentőségű jogi dokumentumot: a nukleáris anyagok és létesítmények fizikai védelméről szóló egyezmény módosítását, valamint a nukleáris terrorcselekmények visszaszorításáról szóló nemzetközi egyezményt.

Az amerikai elnök a levélben gratulált, amiért az összes magas fokon dúsított uránt sikerült visszaszállítani Oroszországba Magyarországról – tájékoztatott a KEH. Az Egyesült Államok elnöke szerint folytatni kell az együttműködést a legveszélyesebb nukleáris anyagok teljes megsemmisítése vagy biztonságba helyezése érdekében is.

Áder további támogatását kéri Obama

A közlés szerint az amerikai elnök a márciusi, hágai, harmadik nukleáris biztonsági csúcsértekezletre készülve írta a levelet. Barack Obama úgy véli, a hágai csúcstalálkozó alkalmat kínál majd olyan újabb lépések meghatározására, amelyek világszerte erősíthetik a nukleáris védettséget.

Az amerikai elnök levelében emlékeztetett arra, hogy a 2010-es washingtoni és 2012-es szöuli találkozó óta számos biztató lépést tettek annak érdekében, hogy világszerte biztonságosabbá váljanak a nukleáris anyagok, illetve fokozzák egyedi és közös képességüket a nukleáris csempészés megelőzésére.

“Ezzel együtt szinte naponta szembesülünk a terrorizmus szüntelen fenyegetésével és azzal a szükségszerű feladattal, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk a világméretű katasztrófa, egy nukleáris terrorista támadás elkerülése érdekében” – fogalmazott Barack Obama.

A KEH közlése szerint az amerikai elnök azt is hozzátette, a hágai csúcstalálkozóra készülve Áder János további támogatását kéri annak érdekében, hogy a lehető legerősebbé tegyék a nukleáris védettségnek az egész világot átfogó rendszerét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik