Nagyvilág

Mérget fecskendezett a húsos batyukba

injekcio(210x140)(1).jpg (injekció, )
injekcio(210x140)(1).jpg (injekció, )

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték azt a kínai férfit, aki egy élelmiszer-ipari üzemben vegyszert injekciózott gyorsfagyasztott ételbe.

Négy kínai és kilenc japán fogyasztó betegedett meg.

Lü Jüe-tinget bűnösnek mondták ki a 2007 decembere és 2008 januárja között elkövetett cselekedetei miatt, amiért egy embert súlyosan, 12-őt kisebb mértékben betegített meg és jelentős anyagi veszteséget okozott. Lü a tavalyi tárgyaláson elismerte bűnösségét.

A 40 éves férfiről korábban kiderült, hogy elégedetlen volt a fizetésével, nem jött ki néhány kollégájával, és állítólag ezért követte el tettét. 2007 nyarán már megpróbálkozott a “bosszúval”, de akkor nem járt sikerrel. Hónapokkal később azonban sikerült a hűtőházban hat-kilenc dobozolt húsos batyus csomagba növényvédőszert fecskendeznie.

A Sicsiacsuangban történteket kínai és japán nyomozók is vizsgálták, de az élelmiszer-ipari üzemben nem találtak nyomot, valamennyi, a mérgezett szállítmánnyal egy időben gyártott termék minősége rendben volt. Az árut ennek ellenére visszahívták a boltokból, és a termelést ideiglenesen leállították.

A gyanúsítottat két évvel később, 2010 márciusában vették csak őrizetbe. Lü Jüe-ting 16 éven át dolgozott az üzemben és 2009-ben kilépett a vállalattól.

A lelki egészség Kínában

Egyre-másra jönnek a hírek elborult elméjű kínaiak tettéről, és arról is szólt már a fáma, a nagy társadalmi változások, értékválságok, illetve a brutális mennyiségű munka milyen lelki megterhelést, milyen stresszt jelent nekik. Az állam, ahogy sok más területen is, nem tud lépést tartani a kínai gazdaság fejlődéséből fakadó új feladatokkal és gondokkal. A százezer főre jutó kínai pszichiáterek száma csak tizede a nyugati világban megszokott mennyiségnél, és az öngyilkosok száma is magas – százezer főre 20-23 eset jut, általában mérgezéses esetek (ezzel hatodikak a világranglistán). Az egészségügyi rendszer fejlődik, de nagyon mélyről kellett kezdeniük – csak két éve szűnt meg a kényszergyógykezelés lehetősége törvényileg, és immáron egy beteg kérhet második szakvéleményt, ha az első nem felel meg neki. Ugyanakkor számos visszaélésre és gazdasági elmaradottságból származó esetre derül fény a mentális gyógyítás területén is. Becslések szerint 100 millió ember szenved mentális betegségekben az országban, ebből 16 millió komoly eset. Úgyhogy sajnos továbbra is sok ilyen, elborult elme által okozott hírt olvashatunk vélhetően a jövőben is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik