Nagyvilág

Ukrajna: nem bántják a magyarokat

Ukrajna (Ukrajna)
Ukrajna (Ukrajna)

Az Ungváron folyó hatalomellenes tüntetések szervezői szerint Kárpátalján nincs és nem lesz egyetlen szélsőséges különítmény sem.

Az ungvári tüntetések szervezői cáfolják azokat az információkat, amelyek szerint Kárpátalján provokációkra lehet számítani a szomszédos nyugat-ukrajnai megyékből érkező szélsőségesek részéről. Ezzel szemben meg nem nevezett helyi rendőrségi forrásokra hivatkozva – azt állítják, hogy Kárpátalján az államhatalom szervezi a rendbontó alakulatokat felbérelt huligánokból a tüntetések lejáratása céljából.

Nyilatkozatukban primitívnek nevezik a „forgatókönyvet”, amellyel a hatalom a kárpátaljai lakosságot arról akarja meggyőzni, hogy a nép tiltakozását Ungváron kívülről szervezik. Kárpátalján a hatalomellenes tiltakozás elég erős ahhoz, hogy maguk a kárpátaljaiak buktassák meg a „vérrel szennyezett”, népellenes hatalmat. A megyei állami közigazgatási hivatal épületének hétfői blokádja erős lesz, abban egyedül kárpátaljaiak vesznek részt, kizárólag békés és agressziómentes módon – zárul az ungvári tüntetők tanácsának közleménye.

Pénteken a magyar külügy fejezte ki aggodalmát azon hírekkel kapcsolatban, hogy ultraradikális csoportok indultak Nyugat-Ukrajna több megyéjéből Kárpátaljára. Úgy gondoljuk, amennyiben a fejlemények Kárpátalján is erőszakos fordulatot vesznek, mindenképpen megvan az esélye annak, hogy olyan irányban eszkalálódik a helyzet, amelyben a magyar kisebbség is céltáblává fog válni – mondta Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik