Nagyvilág

Ciprusi baki: 2009-es elnöki beszédet adtak újévkor

ciprus (ciprus)
ciprus (ciprus)

Bocsánatot kért a ciprusi közszolgálati rádió amiatt, hogy az ország elnökének újévi beszéde helyet a korábbi államfő egyik szilveszteri üzenetét közölte.

A ciprusi rádió (CyBC) vezetősége csütörtök esti állásfoglalásában hanyagsággal indokolta a történteket, az elkövetett hibát rendkívül súlyosnak nevezte, és haladéktalan vizsgálatot indított.

Értesülések szerint számos hallgató figyelt fel arra, hogy a hivatalban lévő államfő, Nikosz Anasztasziadesz helyett a 2013 elején leköszönt korábbi elnök, Dimítrisz Hrisztofiasz szól a lakossághoz.

A rádió december 31-én éjfélkor a volt államfő 2009-es újévi beszédét kezdte sugározni. Hrisztofiaszt azonban csak néhány másodpercen keresztül lehetett hallani, azután hirtelen megszakadt az adás.

A közszolgálati rádió vezetőségéhez közel álló források cáfolták azokat az állításokat, amelyek szerint szándékosság állt a háttérben. Az idézett források azt hangoztatták, hogy az ügyeletes technikus egyszerűen csak rossz gombot nyomott meg.

feedback surveys

Ajánlott videó

Olvasói sztorik