[FN, MTI] A beruházások a várakozásoknál kedvezőbben nőttek az első negyedévben és a bruttó hazai termék (GDP) 2,9 százalékos első háromhavi bővülése is kedvezőbb a kutatók előrejelzéseinél, ám elemzők magasabb növekedési ütemre számítottak. Hegedűs Miklós, a GKI Gazdaságkutató Rt. ügyvezető igazgatója szerint a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett GDP- és beruházási adatok meglepőnek jónak tekinthetők. Jól látszik, hogy a beruházások első negyedévi 8,6 százalékos bővülése elsősorban a felfutó állami beruházásoknak köszönhető, míg az üzleti szféra fejlesztései továbbra sem növekedtek – tette hozzá. Véleménye szerint az első negyedéves szám biztató kezdetnek tekinthető a beruházások egész éves alakulásában. Mint mondta, a második félévben várható konjunktúra és az új kormány gazdaságpolitikája javíthatja a külföldi cégek fejlesztési hajlandóságát, ezért a következő években folyamatosan növekvő beruházásokkal lehet számolni. Az első negyedéves GDP-t, tekintettel a feldolgozóipar és az ipari termelés enyhe csökkenésére, 2-2,5 százalék között várta a GKI. Hegedűs Miklós hozzátette, hogy a belső fogyasztás 5-6 százalékos bővülése elsősorban a kereskedelmet és a szolgáltatás teljesítményét erősítette. Mivel a belső fogyasztás dinamikája várhatóan megmarad, és az ipar teljesítménye is növekedni fog, a GDP bővülése az év egészében akár 4 százalék közelében is lehet – jósolta.
- 12:08 A moszkvai inga – A magyar enyhítés és a visszakeményítés ritmusát a szovjet ritmus diktálta
- 11:58 Leomló fal temette maga alá a zászlólengető szurkolókat
- 11:53 A magyarok több mint fele tart választási csalásoktól a Publicus felmérése szerint
- 11:21 Félúton járnak a Hold felé, megjöttek az első fotók az Orion űrhajósaitól
- 11:09 Mi közük Maradonához a dunaújvárosi körzet képviselőjelöltjeinek?
- 11:01 Doppingoláson kapták, négyéves eltiltással sújtották az Eb-bronzérmes magyar sportolót
- 10:31 Magyar Péter: Orbán Gáspár a magyar politikai-gazdasági elit előtt arról beszélt, mik a tervei az oktatással, honvédelemmel, magyar futballal kapcsolatban
- 10:08 Fának csapódott egy autó, hárman meghaltak a Kiskunfélegyháza közelében történt balesetben
- 10:01 Szigorítanának a nyelvészek a családnév-változtatásoknál
- 09:50 444: MP-s információkat küldtek egymásnak az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai
- 09:45 Udvaros Dorottya: Feldúl az a vizuális mérgezés, amit a Fidesz a plakátjaival művel
- 09:36 Ezer vágás és két halott lány Ukrajnában, tomboló örkényuralom Magyarországon
- 09:30 „Most is csodálattal nézlek” – Gáspár Bea üzent a rákbeteg Rubint Rékának
- 08:54 Kele János: A csehek és a bosnyákok kijutottak a vébére, mi megint nem. Miért?
- 10:05 Érezte a horgász, hogy különleges hal akadt a horogra, de az igazi meglepetés csak ezután jött
- 08:40 Lengyel Tamás: A közéletből el kéne tűnnie az olyan uszító embereknek, mint Kövér László, Kocsis Máté, Orbán Viktor vagy Németh Balázs
- 09:50 444: MP-s információkat küldtek egymásnak az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai
- 19:18 Magyar Péter: Amikor már azt gondoljuk, nem lehet mélyebbre süllyedni, akkor megtörténik a felfoghatatlan
- 19:40 „A néni szívettépően zokogni kezdett” – egy vidéki háziorvos elmesélte, hogyan próbálta megnyugtatni a háborútól rettegő idős betegét
- 22:06 Több száz gyanús regisztráció a roma nemzetiségi választói névjegyzékben
- 09:30 „Most is csodálattal nézlek” – Gáspár Bea üzent a rákbeteg Rubint Rékának
- 21:26 Hamburgert, szalonnát, vajat etet a gyerekeivel, hogy felkészüljenek a világháborúra
- 09:36 Ezer vágás és két halott lány Ukrajnában, tomboló örkényuralom Magyarországon
- 08:54 Kele János: A csehek és a bosnyákok kijutottak a vébére, mi megint nem. Miért?
- 10:01 Szigorítanának a nyelvészek a családnév-változtatásoknál
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
