Nagyvilág

Jól vannak az Ukrajnában elrabolt EBESZ-megfigyelők

Sikerült felvenni a kapcsolatot azzal a négytagú küldöttséggel, amit három héttel ezelőtt a kelet-ukrajnai Donyeck megyében raboltak el oroszbarát szakadárok.

“Jól vannak, nem sebesültek meg” – mondta Michael Bociurkiw, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (EBESZ) missziójának szóvivője, aki hozzátette: részleteket a szervezet munkatársainak biztonságára való tekintettel nem közöl.

Ukrajna keleti részén, főként Donyeck és Luhanszk megyékben április óta véres összecsapások vannak az oroszbarát szakadárok és az ukrán kormányerők között.

Az EBESZ május 26. óta nem tudott kapcsolatba lépni a Donyeck megyében szolgálatot teljesítő négyfős csoporttal, amelynek tagjai észt, török, svájci és dán állampolgárok. Május 28-án az EBESZ egyik, tizenegy fős csoportját fogták el szeparatisták a térségben, őket egy nappal később elengedték a szakadárok.

Az 57 tagországból álló EBESZ, melynek célja a demokrácia terjesztése és a konfliktusok megelőzése az európai kontinensen, márciusban egyhangúlag döntött arról, hogy 282 tagból álló ellenőrző missziót, köztük 198 civil megfigyelőt küld Ukrajnába. Céljuk, hogy segítsék a kelet-európai ország válságos helyzetének megoldását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik