[MTI-Eco] Az EU-csatlakozás első körében esélyes tíz tagjelölt ország képviselői szerdai varsói találkozójukon megerősítették érdekeltségüket a bővítési menetrend késedelem nélküli betartásában. A jelen lévő külügyminiszterek illetve integrációs államtitkárok részletesen áttekintették az EU jelenlegi spanyol, illetve a július elsejével kezdődő dán elnökségével kapcsolatos várakozásaikat. A megbeszélésen magyar részről Gottfried Péter, a Külügyminisztérium Integrációs Államtitkárságának vezetője vett részt. Magyarország azt várja a spanyol elnökséget lezáró júniusi sevillai EU-csúcstalálkozótól, hogy egyértelműen erősítse meg a csatlakozási tárgyalások már korábban kialakított és elfogadott menetrendjét. Gottfried Péter értékelése szerint az EU által már elfogadott csatlakozási menetrend reálisnak bizonyult. Magyarország változatlanul megvalósíthatónak tekinti a tárgyalások 2002 végéig történő lezárását és a bővítés 2004. január elsejei időpontját. Azzal kapcsolatban, hogy egyes EU-tagországok a bővítéssel párhuzamosan felvetik a közösségi politikák (például a mezőgazdasági politika) reformjának szükségességét is, a magyar felszólaló leszögezte: Magyarország fontosnak tekinti, hogy amennyiben a jelenlegi tagok ezekben a kérdésekben nem tudnak egyetértésre jutni, az semmiképp se késleltesse a bővítés elfogadott menetrendjét. Gottfried hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottságnak a pénzügyi fejezetekkel kapcsolatos elképzelései és a magyar álláspont között jelentős különbségek vannak. Rámutatott arra, hogy a javasolt közvetlen mezőgazdasági támogatások nem biztosítanak egyenlő versenyfeltételeket a magyar gazdák számára, és fontosnak tartotta, hogy a közvetlen kifizetések terén az EU által kért átmeneti időszak ne lépjen át a 2007-ben kezdődő új uniós költségvetési ciklusba. Magyar megítélés szerint jogos elvárás az is - fűzte hozzá -, hogy a magyar költségvetés helyzete már a csatlakozás első évében is kedvezőbb legyen a jelenleginél. Magyarország azt szeretné, ha a közvetlen kifizetések kezdeti, 25 százalékos szintjét az EU megnövelné, és jelentősebb forrásokat biztosítana vidékfejlesztésre
Ajánlott videó
- 17:21 Visszalépett a választástól a Jobbik jelöltje Budafokon
- 17:07 Magyar Péterék már foglalkoznak azzal, hogy mit lehet csinálni a Mol vezetésével a választás után
- 16:46 Az áldozatok szerint legalább kilencen támadtak rájuk a Pócs János által szervezett G.w.M.-buli után, eddig négy főt gyanúsítottak meg
- 16:43 Ez az egyik legnagyobb csapda, amibe beleeshetünk a klíma karbantartásakor
- 16:35 Oscar 2026: a frissen díjazott Jessie Buckley megidézte Grace Kellyt a ruhaválasztásával
- 16:23 Szijjártó Péter: Nyíltan megfenyegette Magyarországot a német külügyminiszter
- 16:17 Magyar Péter: Mondtuk, hogy lesznek hamis zászlós műveletek, nem erre gondoltunk
- 16:15 Megszüntette az eljárást az ügyészség a nőverő Győrffy Balázs ellen
- 15:39 Tarol a Magyar Péter-dokumentumfilm: a hétvége legnézettebbje lett a mozikban
- 15:28 AirPods Max 2: ennyibe kerül itthon az Apple vadonatúj prémium kategóriás fejhallgatója
- 15:24 Dúró Dóra lemondott mentelmi jogáról, kihallgatta a rendőrség
- 15:22 Fotó: úgy belerepült az autó egy házba, hogy beszakadt az épület, és lakhatatlanná vált
- 15:18 A paneltömbök visszatérése és az állami beavatkozás együtt oldhatná meg a magyarországi lakhatási válságot
- 15:04 Bár egyik legjobbja Szegedre távozik, visszatérne a BL-be a Vardar kézicsapata
- 14:59 Lovas Rozi: A magát politikai elitnek gondoló kör a saját privilégiumának tartja a vallásosságot
- 09:24 Valami nagyon nem stimmel a magyar címerrel Sáfrány Emese március 15-ei fotóján
- 05:14 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után tarolt, Sean Penn immár három Oscart olvaszthat be
- 06:13 „Minden lélegzetvételben érezni a rendszerváltó hangulatot”
- 07:01 Először reagált a válásáról szóló hírekre Bereczki Zoltán
- 15:24 Dúró Dóra lemondott mentelmi jogáról, kihallgatta a rendőrség
- 09:54 Hadházy Ákos és Tompos Márton egyszerre talált rá egy félbehagyott faluszéli hűtőházra, amire százmilliót költöttek
- 14:40 Algyő polgármestere a háborús riogatásról: „Ez nettó hazaárulás”
- 16:17 Magyar Péter: Mondtuk, hogy lesznek hamis zászlós műveletek, nem erre gondoltunk
- 15:39 Tarol a Magyar Péter-dokumentumfilm: a hétvége legnézettebbje lett a mozikban
- 07:26 Parlamenti választások Észak-Koreában: 99,99 százalékos volt a részvétel
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
