Nagyvilág

Meghalt Christian Führer

A hetvenegy éves korában elhunyt evangélikus lelkész a keletnémet rendszerváltást és a határok megnyitását siettető tüntetések egyik fő kezdeményezője volt.

A lipcsei Szent Miklós templom (Nikolaikirche) lelkésze súlyos betegség következtében, egy egyetemi kórházban hunyt el Lipcsében – jelentette be hétfőn a kelet-németországi város egyik szóvivője.

Führer huszonnyolc éven keresztül volt a Szent Miklós templom lelkésze, ott szervezte meg 1982-től kezdve minden hétfőn a hidegháború ellen tiltakozó, “imák a békéért” elnevezésű rendezvényt. 1989-ben ezekből alakultak ki az Erick Honecker vezette keletnémet rezsim elleni tüntetések.

Ezek a “hétfői tüntetések” október 9-én érték el csúcspontjukat, ekkor 70 ezren vonultak fel Lipcsében anélkül, hogy a rendfenntartók feloszlatták volna őket. Egy hónappal később, november 9-én leomlott a berlini fal.

Joachim Gauck német államfő olyan személyiségként méltatta Führert, aki reményt adott az embereknek, lelkipásztorként és a békeimák vezető alakjaként egyaránt. Christian Führer az evangéliumok egyik fő parancsolatának az igazságtalanság elleni fellépést tekintette, és ez határozta meg a keletnémet rendszerrel szembeni ellenállása során tanúsított magatartását is – jelentette ki Gauck.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik