Nagyvilág

Brüsszelig mennének az Erdély autonómiájáért küzdők

A román kormánynak, Románia parlamentjének és az Európai Unió intézményeinek is elküldenék a kezdeményezők azt a petíciót, amellyel Erdély közigazgatási és gazdasági autonómiáját szorgalmazzák.

Amint azt Fancsali Ernő, az Erdély autonómiájáért indított aláírásgyűjtés kezdeményezője szerdán közölte az MTI-vel, Kolozs megye prefektusa mindeddig válasz nélkül hagyta a fél éve benyújtott, több mint tízezer aláíró által is támogatott petíciójukat. A kormány Kolozs megyei képviselője többszöri megkeresés után sem kívánt reagálni a kérésre. A petíció aláíróinak a száma időközben 13 200-ra emelkedett.

A petíció kezdeményezői kilátásba helyezték, hogy ha október végéig nem érkezik válasz a prefektustól, Románia parlamentjének és kormányának is elküldik a dokumentumot, ha pedig 2015 januárjáig sem válaszolnak rá, az Európai Unió intézményei is megkapják a szöveget.

“Demokratikus kezdeményezésünket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Románia történelmi régióinak joguk van az önrendelkezésre, 2016-ban dönteni akarunk a történelmi régiók autonómiájáról és Románia föderalizálásáról” – közölték a kezdeményezők. Az aláírásgyűjtés a világhálón zajlott, és a petíciót körülbelül ugyanannyi magyar írta alá, mint amennyi román.

A petíció többek között Erdély önállóságának, az erdélyi népek és felekezetek jó egyetértésének a történelmi hagyományaira hivatkozik, önrendelkezést és kolozsvári regionális kormányzást kér a történelmi Erdély, valamint a Bánság, Partium és Máramaros részére. Utal arra, hogy Erdély sokkal fejlettebb az ország más régióinál, a bukaresti kormányok azonban gyarmatként kezelik.

“Nekik nagyobb szükségük van ránk, mint nekünk rájuk. A régiónk képes lenne az önfenntartásra. (…) Ami a másé, az nem kell, de ami a miénk, azt nem adjuk!” – áll a petícióban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik