Nagyvilág

Gyerekekkel teli iskolát lőttek Ukrajnában

Rakéta-sorozatvetővel eltaláltak szerdán egy általános iskolát Donyeck városában.

Az általános iskolát ért találat következtében négy felnőtt életét vesztette és nyolc megsérült. A lövedék becsapódásának pillanatában 70 gyermek volt az iskolában. Közülük senki sem sérült meg, a pedagógusok valamennyiüket átvezették az alagsorban lévő óvóhelyre – közölte a megyei hivatal sajtóosztálya. Elmondásuk szerint a Moszkva-barát szakadárok követték el a támadást. Ma volt az első tanítási nap. 

Egy iránytaxiként működő kisbuszt is találat ért szerda délelőtt. A busz kigyulladt, a benne ülők közül hatan meghaltak, egy személy pedig sérüléseket szenvedett.

Donyeckben a szeptember 5-én életbe lépett tűzszünet ellenére a szeparatisták szinte mindennap indítanak tüzérségi támadásokat. Kijev és a hivatalos helyi vezetés közlései szerint sok esetben szándékosan lakott területeket támadnak. Különösen súlyos a helyzet a város nemzetközi repülőterének környékén, ahol a légikikötőt védő ukrán katonák ellen a szakadárok rendszeresen indítanak ostromot, illetve tüzérségi támadásokat harckocsikkal, akna- és rakéta-sorozatvetőkkel.

Tüzérségi lövések robajairól számtalanszor érkeznek lakossági bejelentések a városi tanácshoz Donyeck központi kerületeiből is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik