Nagyvilág

Tavasszal minden eldőlhet Ukrajnában

Egy kijevi szakértő szerint tavaszig tarthatnak ki az oroszbarát szakadárok, míg a Új-Oroszország (Novorosszija) egyik vezetője eddig Ukrajna már darabokban lesz.

Ihor Szemivolosz kijevi politológus azt mondta a független Nyezaviszimaja Gazeta című orosz lapnak, hogy még az úgynevezett “zöld emberkék” sem tudják megingatni a helyzetet Harkiv megyében.

Donyeck és Luhanszk szomszédjai aggódnak

A Krím félsziget március 21-i Oroszországhoz csatolása előtt a területen jelzés nélküli, terepszínű egyenruhába öltözött fegyveresek jelentek meg. Vlagyimir Putyin orosz államfő a krími népszavazást követően közölte, hogy orosz fegyveresek “biztosították” a referendum lebonyolításához szükséges rendet és nyugalmat a területen.

A kijevi szakértő a Nyezaviszimaja Gazetának nyilatkozva azt mondta, hogy Harkiv megyében, valamint a Donyeck és Luhanszk megyékkel szomszédos többi ukrán régióban is erősödik Ukrajna egységének támogatása. Az ottani lakosok szerinte nem akarják, hogy náluk megismétlődjön mindaz, ami az önhatalmúlag kikiáltott “donyecki és luhanszki népköztársaságokban” történik.

Ihor Szemivolosz úgy tartja, hogy a donyecki és luhanszki szakadár régiók legfeljebb a jövő tavaszig tarthatnak ki, mert azokban “marginális, egymással harcoló csoportok uralkodnak, amelyek a lakosság kevesebb mint felére támaszkodnak”.

Példaként említette, hogy a Donyeck megye különböző területein élők – képzettségük és társadalmi öntudatuk fejlettségétől függően – egymástól eltérően vélekednek a régió Ukrajnától való elszakításáról. Szerinte ezt nem vették számításba az “Új-Oroszország projekt” ideológusai, és a harkivi események bebizonyították, hogy “semmiféle Új-Oroszország nem jön létre”. Az ukrán politológus egyúttal elismerte, hogy a nyugalom és béke nem áll egyhamar helyre Délkelet-Ukrajnában.

Fel akarják szabadítani Ukrajnát a fesizmustól

Ezzel ellentétben Oleh Carjov, az úgynevezett Novorosszija parlamenti elnöke ugyancsak a Nyezaviszimaja Gazetának kifejtette, hogy a jövő tavaszra “Ukrajna darabjaira esik”. A február végi hatalomváltásig Ukrajnában kormányzó Régiók Pártja volt parlamenti frakcióvezetője Moszkvában nyilatkozott az orosz lapnak. Szerinte a szeptember 5-én kötött minszki tűszüneti megállapodás valójában a délkelet-ukrajnai “felkelők” teljes győzelme, minthogy a jelenlegi kijevi hatalom nem képes létezni háborúskodás nélkül.

Carjov elmondta, hogy stratégiai céljuk Oroszország részévé tenni Délkelet-Ukrajnát, de tudják, hogy ez a Kreml számára több okból sem lehetséges. Azt sem zárta ki, hogy hamarosan egész Ukrajnából Új-Oroszország lesz. Közölte, hogy már nem akarják a föderalizációt, hanem le akarják győzni a kijevi hatalmat, és fel akarják szabadítani Ukrajnát a fasizmus alól.

A szakadár ukrajnai politikus szerint Moszkvának a délkelet-ukrajnai térségben zajló folyamatok iránti megértését bizonyítja, hogy oroszok, beleértve a titkosszolgálati embereket is, közvetlenül részt vettek a Donyec-medencei katonai műveletek irányításában. Carjov azt állította, hogy a “felkelők” a fegyvereket ukrán egységektől zsákmányolták, és a harcosaikat humanitárius segélyekből és “más forrásokból” fizetik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik