Az újonnan megjelenő térképek hátoldalán a megye területén található nevezetességekről (építmények, természeti látnivalók) olvashatunk rövid összefoglaló jegyzéket. A leírásokat számtalan fotó színesíti. Az előoldal tartalma annyiban változik, hogy sárga alapszínnel külön jelölik azokat a településeket, amelyekről a hátoldalon található leírás, így könnyítve meg a keresést és a tájékozódást. A térképet azoknak ajánlják akik szeretnek barangolni hazai tájakon, és egy kicsit többet megtudni egy-egy megyéről, hiszen a kiadványok mini útikönyvként is szolgálnak. Júniusban Somogy, Veszprém, Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér megye térképe kerül a boltokba, augusztusban Pest, Győr-Moson-Sopron, Baranya és Vas következik.
- 11:40 A Fradi pólósa döntötte el a világkupa-döntőt, de ennek nem mi, hanem a görögök örülhettek
- 11:26 Karácsony: Az Orbán-kormány számtalan bűne közül az egyik, hogy hagyta lerohadni a Népligetben lévő Planetáriumot
- 11:22 Joshua sokkoló kezdés után, a padlóról felállva ütötte ki ellenfelét
- 10:59 „Én csak apa szerettem volna lenni” – Mihály minden jogi csatát megnyert, mégsem lett gyereke
- 10:46 Tilos volt az idősek otthonában az alkoholfogyasztás, de egy nő harcolt a bulizáshoz való jogáért
- 10:38 „Tűrhetetlen, hogy Oroszország megsérti Románia légterét” – három drónt lőttek le a hétvégén
- 10:36 Szoboszlai óriási góllal indította az idényt
- 10:13 Kutyasétáltatás a mederben – képeken a Duna alacsony vízállása Budapestnél
- 10:00 Magyar adórendszer 2026: előnyök, hátrányok és a legnagyobb problémák
- 09:57 Évek óta rosszul tudjuk? Ez történik, ha evés közben vizet iszunk
- 09:41 Volt, ahol hat fokot mértek hajnalban
- 09:21 Éjjel újabb 55 ezer embert evakuáltak Bordeaux régiójában a tűzvész miatt
- 08:58 Miért nem alszunk jól? 5 makacs alvásmítosz nyomában
- 08:33 Kimászott a pécsi gyerekotthon ablakán, lezuhant a 14 éves lány
- 08:01 Győzött a csótánymozgalom, távozik az oktatási miniszter Indiában
- 18:10 Mentőhelikopter vitt kórházba egy súlyosan sérült biciklist, akinek azonosításában kér segítséget a rendőrség
- 21:27 Betiltották a fürdést öt Velencei-tavi strandon
- 08:01 Győzött a csótánymozgalom, távozik az oktatási miniszter Indiában
- 19:36 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 20:55 Horroresés után kórházba kellett vinni a tornászt
- 19:59 Büntetések, Norris-pole és tánc – ez történt szombaton a Forma-1-ben
- 03:33 Ha nincs ott a védőháló, a szakadékba zuhant volna a bringás a Touron
- 09:21 Éjjel újabb 55 ezer embert evakuáltak Bordeaux régiójában a tűzvész miatt
- 20:37 Bőröndbe zárva szállítottak két kutyát a távolsági buszon, másnapra elpusztultak az oxigénhiány miatt
- 19:57 Gyerekként még elájult a szorongástól, ma már a romkomok nagy reménysége
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
