Nagyvilág

Kínában már miniszteri szinten fogadták Szijjártót

Az új magyar külügyminisztert a kínai külügyminiszter fogadta Pekingben, ahol Magyarországon keresztül akarnak betörni Európába. Szijjártó felkínálta az országot az Európába irányuló kínai exportáruk számára, örült a kínai bankok pénzének és az ukrajnai konfliktusról is eszmét cserélt kollégájával.

“Kínai részről jól érzékelhetően kiemelkedő fontossággal kezelik a kínai-közép-európai és kínai-kelet-európai regionális együttműködést, és nagyra értékelik, hogy Magyarország ebben a zászlóshajó szerepét tölti be”– közölte az MTI-vel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután kedden találkozott Vang Ji, kínai külügyminiszterrel Pekingben.

A találkozón elhangzott, a közép-európai régióban eddig Magyarországra érkezett a legtöbb kínai befektetés, körülbelül 3,5 milliárd dollár értékben, és a kínai miniszter közölte, a közeli jövőben fel fogják gyorsítani a kínai vállalatok külföldi befektetéseit, és ennek a “hullámnak” Közép-Európa egyértelműen a haszonélvezője lesz.  A magyar tárcavezető ehhez hozzátette, az Európába irányuló kínai exportáruk számára Magyarország kínálja az egyik legjobb tranzitlehetőséget.

A miniszter szerint “a tárgyalás során világossá vált, hogy a kínai és a magyar kormány közötti kétoldalú gazdasági kapcsolatokban célkitűzéseink harmonizálnak”. Mint fogalmazott: “azt szeretnénk, ha azok a kínai vállalatok, amelyek Európába készülnek, bázisként tekintenének hazánkra, s egyben azt is szeretnénk, hogy az Európába szánt kínai áruknak hosszú távon mi legyünk a fő tranzitútvonala. Mindez a jelek szerint nincs ellenére kínai partnereinknek.” 

 Szijjártó Péter Vang Ji, kínai külügyminiszterrel
Fotó:MTI 

Szijjártó Péter emlékeztett rá, Magyarország hozta létre a Kínával folytatott regionális együttműködés első központját, ami turisztikával foglalkozik, és a magyar Eximbank eddig egyedüliként csatlakozott 30 millió dollárral ahhoz az 500 millió dolláros közép-európai befektetési alaphoz, amelyet kínai részről hoztak létre. “Ezzel mintegy 100 millió dollárnyi forrás nyílik meg a számunkra” – jegyezte meg. A kínai és a magyar Eximbank vezetői kedden a pekingi magyar nagykövetség épületében aláírtak egy megállapodást, amely szerint 200 millió euróról 300 millió euróra bővítik azt a közös hitelkeretet, amely közös beruházások, illetve a Kínába irányuló magyar export finanszírozását szolgálja.

Magyar diplomaták szerint egyértelműen a Magyarország iránti különös figyelem megnyilvánulásaként értékelendő, hogy a magyar külügyminisztert nem sokkal beiktatása után szűk egy hónapon belül látták vendégül Kínában, s azt is jelzésértékűnek tartják, hogy a miniszterek keddi déli programja fél órával tovább tartott, két és félórás lett – tudatta az MTI.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik