Nagyvilág

Csaknem ötven év után szabadulhat a rendőrgyilkos

A férfi már 78 éves, de szabadlábra helyezését a brit belügyminiszter, a londoni polgármester és a Scotland Yard főparancsnoka is hevesen ellenzi.

Harry Roberts 1966-ban két társával fegyveres rablásra készült Londonban, amikor három rendőr igazoltatni akarta őket. Roberts a rendőrök közül kettőt agyonlőtt, a harmadikkal társa végzett. Három hónapig bujkált, mire egy erdőben elfogták. Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték azzal a megkötéssel, hogy legkorábban 30 év múlva szabadulhat.

Ez már 18 éve letelt, de Roberts szabadlábra helyezési kérelmeit azóta is rendre elutasították, most azonban olyan döntés született, ami szerint a férfit napokon belül kiengedhetik, 48 évi fogság után.

 Harry Roberts körözési plakátja. Fotó: Hulton Press

Theresa May brit belügyminiszter csütörtökön nyilatkozatot tett közzé, melyben kijelentette: a rendőrgyilkosoknak életük végéig rács mögött van a helyük. Sir Bernard Hogan-Howe, a Scotland Yard főparancsnoka azt mondta: a rendőrök megérdemlik a törvény védelmét és ebbe az is beletartozik, hogy a Robertshez hasonló bűnözők életfogytig tartó büntetése valóban életfogytiglant jelentsen.

Boris Johnson londoni polgármester hányingerkeltőnek nevezte a döntést. Szerinte a londoniak nehezen fogják megérteni, hogy a férfi ezentúl élvezheti azt a szabadságot, amelyet „áldozataitól örökre megtagadott”. A londoni rendőrök szövetsége pedig annak a véleményének adott hangot, hogy a rendőröket „elárulta az igazságszolgáltatás”.

Roberts éppen elkerülte az akasztófát, a halálbüntetést elítélése előtt nyolc hónappal törölték el Nagy-Britanniában – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik