Nagyvilág

Megerőszakolt nőkért küzdő orvosé az EU békedíja

Denis Mukwege kongói nőgyógyásznak ítélte oda kedden a gondolatszabadságért járó díjat az Európai Parlament.

Az EP második és negyedik legnagyobb frakciója, a szociáldemokraták és a liberálisok (a zöldpárti, német Barbara Lochbihler támogatásával) jelölték a díjra a kongói nőgyógyászt, aki az afrikai ország keleti részén, Bukavuban kórházat alapított, és megerőszakolt nők kezelésére szakosodott. A kitüntetés odaítéléséről a frakcióvezetőkből és az EP-elnökéből álló, úgynevezett elnökök konferenciája határozott. A díjátadó ünnepség november 26-án lesz Strasbourgban.

Denis Mukwege a jelöltek október első felében kiválasztott három “döntőse” közül nyerte el a Szaharov-díjat, a másik kettő az ukrajnai EuroMajdan mozgalom, illetve Leyle Yunus azerbajdzsáni emberi jogi aktivista volt. Az elnökök konferenciája – az Európai Néppártnak az európai szociáldemokraták által támogatott javaslatára – úgy döntött, hogy ezen kívül különleges elismerésben részesíti az ukrajnai EuroMajdan mozgalmat, melynek képviselői ugyancsak Strasbourgba utaznak majd az ünnepségre.

Denis Mukwegét már néhány évvel ezelőtt is jelölték Szaharov-díjra, sőt az idei Béke-Nobeldíjra is, tavaly szeptemberben pedig egyike volt azoknak, akik az alternatív Nobel-díjként emlegetett Helyes Életmód (Right Livelihood) díjban részesültek.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Már gyerekkorában rendszeresen elkísérte útjaira apját – aki pünkösdi misszionárius volt -, együtt látogatták meg a betegeket, és ez érlelte meg benne az elhatározást, hogy orvos legyen. Tanulmányait a svéd pünkösdi misszió támogatta. Azért döntött úgy, hogy szülész-nőgyógyásznak szakosodik, mert látta, hogy országában a kórházakban a terhes nők nem kapnak hatékony orvosi ellátásban, és emiatt számos komplikáció lép fel a szülések során. A vezetése alatt álló Panzi kórházat 1998-ban építette fel Bukavuban, ahol elsősorban a nemi erőszak áldozatául esett nőket kezeli, továbbá azokat, akik rendkívül súlyos nőgyógyászati problémákkal küszködnek.

A díjat Andrej Szaharov orosz fizikusról nevezték el, aki 1975-ben Nobel-díjat kapott az emberi jogok védelméért végzett munkássága elismeréseként. Emellett állhatatosan küzdött azért, hogy a nukleáris fegyverkezés veszélyeire felhívja a világ figyelmét.

A Szaharov-díjat az Európai Parlament 1988-ban alapította, és évente ítéli oda az intolerancia, a fanatizmus és az elnyomás ellen harcoló kivételes személyiségeknek, csoportoknak vagy szervezeteknek nemzeti hovatartozástól és a tevékenység helyétől függetlenül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik