A csütörtöki nap még sokáig emlékezetes lesz a Detsche Telekom számára. A társaság negatív rekordot állított fel, 12 euró alá zuhant részvényeinek árfolyama. Dél körül 11,76 eurón álltak a cég papírjai. A nap végére javult az árfolyam, de ilyen még sohasem történt a DT pályafutása alatt. Múlt hét péntek óta a cég piaci értéke 9 milliárd euróval csökkent. Ezzel párhuzamosan a Moody’s kétségbe vonta a cég hitelképességét. A részvényesek a jelenlegi vezetés ellen fordultak. Változásokat várnak, de lehet, hogy hiába. A felügyelő bizottság elnökének nyilatkozatából az derült ki, hogy nem tartja szükségesnek a változtatásokat.
Hosszú távon van még remény A Moody’s tegnap a DT hosszú távú hitelképességének besorolását változatlanul stabilnak ítélte, ami a többségi állami tulajdonnak köszönhető. Ez a hír a kibocsátandó kötvények beárazására valamennyire pozitív hatással lesz.
Tény, hogy a Deutsche Telekom nincs csúcsformában. A tavalyi évet 3,5 milliárd eurós veszteséggel zárták, de az idei évre sem javultak a kilátások. Az első negyedévben 1,8 millárd eurós veszteségről számoltak be. Ráadásul adósságuk 67 milliárd eurót is meghaladják.
A DT részvényinek erős visszaesése a Matáv papírjaira nem volt befolyással a BÉT-en.
A nagybefektetőket már riasztották
A Mooody’s tegnap kiadott jelentésében a Deutsche Telekom helyzetét stabilról negatívra rontotta le. A nagybefektetők e hír hallatán igyekeztek megszabadulni DT részvényeiktől. A Moody’s szakemberei aggodalmukat fejezték ki, mivel a telekommunikációs piacon tapasztalható visszaesés a vártnál érzékenyebben érinti a német társaságot.
A lerontó minősítés nem a legjobbkor jött a Deutsche Telekom számra. Most készül ugyanis 5 milliárd euró értékű kötvénykibocsátásra, amellyel lejáró adósságai finanszírozását tervezi. A kötvények beárazása azonban még nem történt meg.
A Moody’s meglátása szerint a bajok a vezetékes telefonszolgáltatás növekedési lehetőségeinek csökkenésében keresendők. A Deutsche Telekom legnagyobb üzletága a vezetékes telefonszolgáltatás, amely bevételeinek 50 százalékát adja. A Moody’s véleménye alapján ezt az üzletágat újra kell strukturálni. A német sajtó az elmúlt héten gyorsított ütemű elbocsátásokkal számolt a DT ezen üzletágában, de ezeket a híreket hivatalosan nem erősítették meg.
Részvényesek a DT vezetőivel szemben
A részvényesek és a vállalat tagjai nincsenek egy véleményen a vezérigazgató személyét illetően. A közhangulat szerint a részvényesek a jövő heti közgyűlésen le akarják váltani Ron Sommert, a jelenlegi vezérigazgatót. Ezzel szemben Hans-Dietrich Winkhaus, a DT felügyelő bizottságának elnöke, a tegnapi mélypont elérése után is azt mondta, hogy a vállalat kitart Sommer személye mellett.
Winkhaus Sommer erősségeként analitikus képességeit és a csapatmunkára való készségét emelte ki. Ezzel szemben a németek Sommert inkább egy sztárallűröktől sem mentes egyéni játékosként ismerik.
Winkhaus a többi vezetőről is pozitívan nyilatkozott, szerinte ők kreatívok, megszállottként dolgoznak, rengeteg nemzetközi kapcsolatuk van, és ráadásul kritikusak egymással szemben. A részvényesek nem osztják Winkhaus véleményét.
További elégedetlenséget szül, hogy míg a részvényesek elesnek osztalékaiktól, a vezetők fizetése emelkedik. Winkhaus ezt azzal indokolta, hogy a DT vezetői fizetései messze elmaradtak a belföldi és a külföldi, ezen a szinten elvárható átlagtól. Ezért volt szükség az emelésre.
Winkhaus a 67 milliárd eurós adósságállományt sem ítélte tragikusnak. Szerinte ez a szám nem is olyan ijesztő, ha figyelembe vesszük, hogy a DT 60 milliárd euró értékű saját tőkével rendelkezik. A részvényeseket azonban ezek a válaszok sem nyugtatják meg.
Tovább csökkenti a befektetők bizalmát az a tény, hogy a DT vezetői nem reagálnak a kialakult helyzetre, nem terveznek változtatásokat. Továbbra is jónak ítélik a cég által követett stratégiát, a vezetékes telefonszolgáltatást pedig megnyugtató, biztos pontnak vélik a vállalat működésében.
