Mindenki mosolygott a magyar női válogatott tagjai közül, boldogan nyilatkoztak a sajtó képviselőinek, legyen szó a vb sajtósairól, az otthonról jött médiamunkásokról vagy épp spanyol kollégákról.
Volt is ok a bőbeszédűségre, hiszen az Európa-bajnokság, a londoni olimpia és a Világliga után a harmadik világeseményen jutott négy közé a csapat a hollandok legyőzésével. Egy Eb-bronz mellett két negyedik hely a mérleg a fent említett tornákon, most már sokkal többre vágyik a csapat.
Nagyszerű ez a magyar válogatott
Fotó: MTI
Ezt mondta Merész András szövetségi kapitány is, aki szokásához híven színes gondolatokkal ajándékozott meg minket.
Ismerve Önt, meg kell, hogy kérdezzem: teljes mértékben elégedett?
Nem, mert még nem nyertük meg a világbajnokságot. Akkor lehet teljesen elégedett egy magyar vízilabdaedző a válogatottjával, mikor egy adott világversenyen döntőbe jut, és ott nyer.
Azért most ehhez jóval közelebb kerültünk.
Igen. Mindig mondom a játékosoknak, hogy sokkal könnyebb elődöntőt nyerni, mint aztán később a döntőben vagy a bronzéremért folyó meccsen. Nyilván, ez a gondolat most is elhangzik majd. Erre kell teljes erőből koncentrálni, megszerezni a videókat most. Teljesen mindegy, hogy spanyolok vagy amerikaiak. Mindkét válogatottal szemben vannak úgymond, elvarratlan szálaink, mindkettőre fenjük a fogunkat, bármelyik jön szembe.
Bolonyai Flóra kicsit nagyobb dicséretet kap majd?
Nem, mert ez csapatjáték. Jó, persze, anélkül, hogy a kapus jól véd, nincs győzelem, és nem lehet kevés gólt kapni, de anélkül sincs, ha a center nem jól játszik. Ez egy olyan játék, és a mi csapatunk olyan, hogy 13 egyforma játékos dolgozik együtt. Hangsúlyozom ezt, hiszen Kasó Orsi ma nem védett a meccsen, de délelőtt azért megmutatta a többieknek, hogy hová nem kéne lőni. Nélküle sem sikerült volna a győzelem.
Ennek a csapatnak az ereje a csapat szóban van, ez egy nagyon egységes, nagyon erős csapat. Hihetetlenül együtt vagyunk, mind a stábot, mind a csapatot beleértve. Külön gratulációt nem kell osztogatni, mindenki kapott egy-egy puszit, mert a négybe jutásért még csak egy jár.
És a döntőbe jutásért?
Azért kettő.
Mit kell egyébiránt most csinálni egy edzőnek és egy játékosnak?
Ilyenkor borzasztóan kell örülni, az összes pozitív energiát ki kell szívni az elődöntőbe kerülésből, azokat fel kell szívni magunkba. Utána egy jó beszélgetést kell tartani este, és bevenni egy altatót. Mert az tuti, hogy ilyenkor egyik játékos se tud aludni, olyan az adrenalinszint az emberben. Alszunk egy jót, holnap a lehető legkésőbb megreggelizünk, majd megnézzük, milyen edzéshez van energiája a csapatnak. Edzésre ilyenkor már azért van szükség, hogy ne otthon üljön az ember, mert az egy fokkal rosszabb.
Ami a játékosokat illeti: Kisteleki Dóra fülig érő mosollyal nyilatkozott a hollandok elleni sikert követően a Sport24-nek.
Szenzációsan játszottatok a meccs első két negyedében, a végén azért én egy kicsit megijedtem.
Mi nem, hála Istennek. Az utolsó negyed megint kicsit „összevissza” volt. Nagyon sok kiállítást kaptunk, szinte végig hátrányban voltunk. Na de mindegy is.
Szerencsére tényleg az. Egy kívülállónak, a vízilabdához kevésbé értő embernek is úgy tűnik, nagyon jók vagyunk. De miért vagyunk ilyen jók?
Azért, mert szuper ez a csapat. Belül is, a hangulat is, az edzők is, minden. Hát, nagyjából ezért. Visszük előre egymást.
A britek elleni meccs után azt mondtad, ez a meccs lesz a legfontosabb, mert utána már felszabadulhattok.
Igen, tényleg ezt mondtam, de ez most már a következő meccsre igaz, azt hiszem.
Azért Bolonyai Flóra is rengeteget segített védéseivel
Fotó: MTI
Menczinger Kata is hozzátette a magáét, olyannyira, hogy 9-7-nél ő lőtte azt a gólt, ami nagyon kellett azoknak a drukkereknek (is), akik hajlamosak izgulni, amikor egy magyar csapat leadja hatgólos előnyét két gólra.
Győzelem után szívesen nyilatkozik az ember. Hogy érezted magad?
Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, és ezáltal egy nagy lélektani előnyhöz jutottunk az elején. Ez aztán kitartott végig, még akkor is, ha szoros volt az állás a végén. Nagyon jó játékot mutattunk ma.
Miért ilyen jó ez a magyar válogatott?
Minden rendben van a csapat körül, az elvégzett munka is megtérül. Úgy látszik, tényleg érdemes volt azt a sok melót megcsinálni. Egy rossz szavunk nem lehet a csapatra, nagyon egyben vagyunk. Ez nagyon kell ahhoz, hogy a végén minden úgy sikerüljön, ahogy sikerülnie kell.
Azaz?
Szeretnénk megnyerni a világbajnokságot. Nem lesz könnyű meccs az elődöntő, de nagyon bizakodó vagyok.
A mérkőzés összefoglalója:
Bujka Barbara tíz évvel ezelőtt is itt volt Barcelonában, a világbajnokságon, de akkor még a német válogatottal, 5. lett.
Most biztosan előrébb végez majd, mert a négy között vagyunk:
„Az elején nagyon pörögtünk, megmutattuk, hogy tényleg jó formában vagyunk, csak egy gólt kaptunk a félidőig. Utána kiengedtünk, de sosem volt veszélyben a győzelmünk. Azt azért el kell mondanom, hogy nem számítottunk erre a bírói felfogásra, nem nagyon tudtunk alkalmazkodni hozzá.
Nekem mindegy, kit kapunk, a spanyolok azért nehéz ellenfél, mert ők a házigazdák, az amerikaiak viszont az olimpiai bajnokok és fizikálisan nagyon erősek. De mindkettőt meg tudjuk verni, ebben biztos vagyok.”
Nos, a mieink a spanyolok ellen játszanak majd, mert a hazaiak a közönség hathatós támogatásával 9-6-ra győzték le az Egyesült Államok csapatát.